A kutya tenyésztéséhez kapcsolódó magyarázatok

3 - A színek öröklődése

(Az alábbi anyag angol nyelvű eredetije a http://abnormality.purpleflowers.net/genetics/ címen található, a magyar nyelvű fordítás és közreadás a szerző, Jess Chappell hozzájárulásával történt.)

A SZÍNEK ÖRÖKLŐDÉSE XVI.

A fehér-foltosság: Az S sorozat

A FEHÉR-FOLTOSSÁGOT OKOZÓ SOROZAT

A kutyák fehér foltosságát az S locus-on elhelyezkedő gének határozzák meg. Amikor a „fehér foltosság” kifejezést használjuk, akkor egyszerűen fehér területeket kell alatta érteni, amelyek nem feltétlenül fehér foltok. A fehér foltosság bármely alapszínen előfordulhat, és elfedi mind az eumelanint, mind pedig a feomelanint. Így bármely kutyának lehetnek fehér foltjai, legyen az akár fekete, kék, májbarna, Izabella, csíkos, sable, cserszín-jegyes, merle vagy akármi.

Fehér szőrszál akkor jön létre, amikor a bőrsejtek képtelenek bármilyen pigment termelésére. A fehér foltosságért felelős gén a bőr bizonyos területein rontja a sejtek pigment-termelő képességét, ezért a bőr rózsaszínű lesz, a szőrzet pedig fehér. A pigmentet nem termelő területeken a körmök és az ujjpárnák/talppárnák is fehérek, ill. rózsaszínűek lesznek.

A legelfogadottabb vélemények szerint négy allél fordulhat elő az S locus-on, és ezek mindegyike más és más mennyiségű fehér területet eredményez. Ezek azonban valószínűleg még nem magyarázhatják a kutyákon látható fehér jegyek óriási változatosságát, így lehetséges, hogy további, eddig még felfedezetlen allélek is léteznek. A négy, aminek létezésében szinte biztosak lehetünk, a következő:

S – nincs fehér jegy

sⁱ – ír-foltosság

s^p – tarka

s^w – extrém fehér (vagy extrém tarka)

A fehér foltosságért felelős gének mindegyike jó példa a részleges dominanciára. Ez azt jelenti, hogy egy heterozigóta kutya a legdominánsabb génjét engedi ugyan kifejeződésre jutni, de azért a recesszívebb gén is hatással lesz rá. Ha például az egyik gén extrém fehér (s^w), a másik pedig ír-foltosságot okozó (sⁱ), akkor az eredményül kapott kutyában több fehér lesz, mint egy átlagos ír-foltos kutyában. Ily módon egy kutyának látszólag anélkül lehetnek ír-foltos vagy tarka jegyei, hogy valójában rendelkezne az ír-foltosságért vagy a tarkaságért felelős génnel.

De látszólag még a részleges dominancia sem fed le mindent. Valószínű, hogy legalább még egy gént számításba kell vennünk az S locus esetében, nevezetesen az s^t gént, ami a fehér trim gén. A trim gén legfeljebb a lábakat, farokvéget, mellet befolyásolná, és esetleg még a pofa egy részét is. Ez a mintázat elméletileg létrejöhetne az Ssⁱ genotípusból (egy nem-fehér és egy ír-foltos gén kombinációjából), ám ha megnézünk néhány fajtát, azokban látszólag csak a trim mintázat jelenik meg, az ír-foltosság soha. Ha a trim mintázatot az Ssⁱ genotípus okozná, akkor azt várnánk, hogy két ilyen mintázatú kutya párosításából legalább néhány ír-foltos (sⁱsⁱ) kutya is szülessék, de úgy tűnik, ez nem történik meg. A nem-fehér gén szempontjából homozigóta (SS) kutyáknak néha lehet egy nagyon csekély mennyiségű fehér a farok végén, a mancsokon vagy a mellén, amelyet azonban egyszerűen csak az okoz, hogy a pigment nem terjed ki kellő távolságra, amikor a magzat fejlődik, de úgy tűnik, hogy a trim a többi fehér mintázathoz hasonlóan egy valódi külön gén hatására alakul ki.

A mintázatot magukon viselő kutyák közti különbségeket látva az is lehetséges, hogy egynél több extrém fehér gén létezik. Egyes fajtákban színes a fej és a farok töve, és még esetleg egy vagy két testi folt is, míg másoknál, például a boxernél, inkább az egész kutya csaknem teljesen fehér. Az is lehetséges azonban, hogy az eddig felsorolt fehér mintázatok csupán valamilyen módosítók hatására változnak meg, amelyek a pigment-mennyiséget szabályozzák, és ez okozza a sokféle variációt.

A FEHÉR KITERJEDÉSE

Bármilyen fehér mintázata van is egy kutyának, a benne található fehér mindig ugyanazon kiterjedési szabályokat követi. A fehér jegyek mindig a kutya testének legtávolabbi „szélein” kezdődnek: a farok végén, a pofa végén, a mancsokon és a mellcsont csúcsán. Ez az úgynevezett „trim” mintázat. innen terjed aztán tovább, és lefedi a fangot és a homlokot, a mell első részét, a csánkokat/lábszárakat, a farok végét hosszabban, és máris létrejött az úgynevezett „ír-foltosság”. Ha ennél is tovább terjed, akkor a nyak első felétől kezdve nyakörvszerűen körülölelheti az egész nyakat, és még feljebb terjed a lábakon és a farkon. Egy tarka kutyán már esetleg csak a fej, a hát, és a farok töve lehet még színes. A következő fokozat a hát színe, ezt követi a farok töve, majd a pofajegyek. A fülek mindig színesek maradnak, hacsak a kutyában nem nagyon magas a fehér mennyisége (az ilyen kutya általában homozigóta extrém fehér tekintetében, azaz s^ws^w). A fülek általában a kutya legutolsónak fehérbe forduló testrészei.

A fehér „kiterjedésének” gondolata természetesen főleg átvitt értelmű, és csak arra szolgál, hogy könnyebb legyen elképzelni, hogyan is működik a fehérjegyesség. A fehér nem ehhez hasonlóan terjed ki egy adott kutyaegyeden, azaz nem egy egyszínű kutyából indulunk ki, amelyik aztán a növekedésével párhuzamosan egyre inkább elveszíti a színét, míg végül csaknem fehér lesz! Habár a kölyökkutyák gyakran erősítik vagy gyengítik kissé a színüket növekedésük közben, a fenti ábra csak arra szolgál, hogy bemutassa, a kutya mely területei maradnak színesek az egyre több és több fehéret mutató kutyák esetében is! Gondolhatunk erre úgy is, hogy a kutya leginkább a legfontosabb testrészei környékén tartja meg a színét, azaz a belső szervei körül (test- és faroktő-foltok), valamint az agya körül (fülek és pofafoltok), a legkönnyebben pedig az ezektől a területektől legtávolabb eső részeken veszíti el a színét.

Ám még ezek a szabályok sincsenek kőbe vésve, néha egyes kutyáknak szokatlan fehér mintázatuk lehet, ahol például nagyon egyenetlen a lábakon lévő fehérség, vagy ahol nem várt helyeken vannak tarka foltjaik, például a nyakon vagy a mellen. Általában azonban a gyakorlatban viszonylag megbízhatók a fenti szabályok.

ÍR-FOLTOS MINTÁZAT

Az ír-foltosság (sⁱsⁱ) mintázatával rendelkező kutyán fehérek a lábak, a farok vége, a mell, a nyak és a pofa. Sok ilyen mintázatú kutyának teljes fehér nyakörve van, és a fején fehér blaze is található. A fehér hasi oldal is gyakori jelenség.

TARKA MINTÁZAT

A tarka mintázatra (s^ps^p) jellemző a színes fej (a fangon fehér jeggyel vagy anélkül, illetve blaze formájában), és a foltos test. A farok töve általában színes, de a testen bárhol elhelyezkedhető foltoktól eltérő színű. A foltok ritkán vannak a lábakon.

EXTRÉM FEHÉR MINTÁZAT

Az extrém fehér mintázat (s^ws^w) alapját egy teljesen vagy túlnyomórészt fehér kutya alkotja, amelynek csak kis mennyiségű szín van a fején és néha a farok tövénél. Néha esetleg kis testfoltok is jelen lehetnek. Néha az orr rózsaszín vagy részben rózsaszín, a szemek pedig egyes fajtáknál a pigmenthiány miatt esetleg kékek lehetnek.

Az extrém fehér néha gondokat okozhat, amikor nagymennyiségű pigmentet távolít el a pofa és a fülek területéről. A leggyakoribb gond a süketség (a belsőfül bizonyos területeinek pigmenthiánya miatt, amikor is ez gátolja annak megfelelő működését), de a napfénynek kitett pigmentálatlan (rózsaszín) bőrű kutyákban a bőrrák is gyakoribb, mint a jobban pigmentált egyedekben.

OSZTOTT ARCOK

Egyesek szerint létezik egy olyan különálló gén vagy módosító, amelynek hatására az ír-foltos vagy tarka mintázatú egyedek némelyikén megjelenhet az osztott arc. Osztott arcról akkor beszélünk, ha az arc egyik fele fehér, a másik fele pedig színes. Ez a mintázat gyakori a dupla merle egyedeken is, ám ilyenkor ez csupán a dupla merle mintázat természetes része, és nem valamiféle külön gén okozza. Csak akkor érdekes igazán, ha ír-foltos vagy tarka egyedeken tűnik fel.

EGYÉB FEHÉR/MARADÉK FEHÉR

Néha a fehér foltok nélküli (SS) kutyák legkülsőbb pontjain is lehet kis mennyiségű fehér jegy. Ezt az okozza, hogy a magzat növekedése közben a pigment nem terjedt ki elég messzire, és tulajdonképpen nem is számít fehér jegynek, hanem csak, mint egyéb/maradék fehérre utalunk rá, mivel hogy nincs genetikai alapja. Általában csak egy kis mellfolt, fehér lábujjak vagy fehér farokvég formájában találkozhatunk vele.

FEHÉR BOXER

Az egyik legérdekesebb fehér mintázat a boxernél fordul elő. A boxerek általában ír-foltosak, tehát azt várnánk, hogy a fajta legtöbb egyede az S locus-on sⁱsⁱ genotípust hordoz. A boxer kölykök azonban néha úgy születnek, hogy teljesen vagy csaknem teljesen fehérek. A boxer tenyésztőket már régóta izgatta, hogyan születhetnek újra és újra ilyen kölykök a sokkalta színesebb szülőktől.

Most már azonban választ adhatunk erre a kérdésre. A tenyésztők ugyanis úgynevezett „feltűnő” kutyákat igyekeztek tenyészteni, amelyek lényegében olyan ír-foltos kutyák, ahol az egyes egyedeken több fehér van annál, mint amennyi az általános ír-foltos mintázatban lenni szokott. Ezekben a kutyákban azért van a rendesnél több fehér, mert sⁱ tekintetében nem homozigóták. A genotípusuk valójában sⁱs^w, így külön génjük van az ír-foltosságra, és külön génjük van az extrém fehérre. És végül is ez okozza a bennük található extra fehérséget: sⁱ részleges dominanciával rendelkezik s^w felett, és ennek eredményeképpen a kutya ír-foltos lesz ugyan, ám a megszokottnál több fehér jeggyel. Ha két ilyen feltűnő kutyát összepároztatunk, akkor minden negyedik kölyökben feltűnhet az extrém fehér mintázat:

A fehér kölyköket tehát úgy küszöbölhetjük ki, ha egy feltűnő kutyát mindig egy normál ír-foltos kutyával pároztatunk össze ahelyett, hogy két feltűnő kutyát pároztatnánk össze (a normál ír-foltos kutya genotípusa sⁱsⁱ lesz, így tehát nem lesz benne s^w gén, amit tovább adhatna a leszármazottainak, ennélfogva egyetlen utóda sem lehet még véletlenül sem homozigóta s^w tekintetében, ezért aztán nem is lehet köztük fehér).

A „HAMIS” FEHÉR

Néha az S locus által kódolt fehérjegyességtől függetlenül is lehetnek fehér területek a kutyákon. Jó példa erre a dupla merle mintázat fehér része. A dupla merle egyeden szinte mindig több lesz a fehér jegy, mint amennyi a szülein volt, és gyakran úgy tűnhet, mintha tarka vagy extrém fehér mintázata lenne, pedig a valóságban nem is hordozza ezeket a géneket.

A fehér szín megjelenhet a C locus által kódolt feomelanin hígítás végeredményeként is. A feomelanin a vörös pigment, a C locus pedig képes ezt krémszínűvé (c^chc^ch), sőt néha fehérré (c^ec^e) hígítani. Egyes fajtákon, például a szamojédon, ez a második fajta hígítás jelentkezik gyakran, ezért aztán teljesen fehérnek tűnnek, ám valójában ezt nem a fehérjegyesség okozza. Ezek az egyedek valójában recesszív vörösek (így nem képesek fekete pigment termelésére), csak a vörös pigmentjük fehérre hígult, aminek eredménye egy egyszínű fehér kutya, fekete orr-pigmenttel.

Ha meg szeretnénk különböztetni egy extrém fehér-jegyes kutyát (s^w) egy feomelanin-hígításos kutyától (c^e), erre az a legjobb módszer, ha megnézzük az orr, az ajkak és a szemhéjak pigmentjét. Az extrém fehér-jegyes kutyának ezeken a területeken valószínűleg némi pigment-hiánya mutatkozik, így nála ezek a területek részben vagy teljesen rózsaszínek lesznek. A feomelanin-hígításos kutyának ellenben mindezek a területei egyszínű feketék lesznek (esetleg rózsaszín orral, ami gyakori a hígításos kutyák esetén).

A fenti két kutyának (egy schnauzernek és egy szibériai huskynak) úgynevezett „fekete-ezüst” mintázata van. Genetikailag mindkettő cserszín-jegyes fekete (a^ta^t) genotípusú, de a cserszín jegyeik fehérre hígítódtak. Könnyű lenne összetéveszteni a hígított jegyeket a fehér jegyekkel, csak a cserszín-jegyek általában nagyon szabályos mintázatot alkotnak, amelyek közül két pontszerű jegy van a mellen, egy a farok töve alatt, kettő pedig a szemek felett. A fehér szín csak a fang két oldalára korlátozódik, felül nincs (kivéve, ha a kutya kúszó-cser színű!).

A fenti kutyák egyike nem hasonlít a többire, de vajon melyik? A fenti összes kutya „hamis” fehér, kivéve egyet, amelyik extrém fehér tarka. Ha most a második sor első képén látható Jack Russell terrierre tippelt, igaza van! A szemei körül némi rózsaszínes árnyalat látható (ami pigment-hiányra utal, ami viszont az extrém fehér egyik jellemzője), a fülén pedig néhány nagyon halvány vörös folt. Az összes többi kutya recesszív vörös (ee), feomelanin-hígítással (c^ec^e). Figyeljük meg az enyhe krémszín-árnyalatot a német spiccen, és az összes kutya esetében a koromfekete orrot, ajkat és szemhéjat!

ALTERNATÍV ELMÉLET

Az albínó sorozathoz hasonlóan, a genetikai kutatások a fent bemutatott, fehérjegyességet okozó sorozat esetében sem tudtak eddig sok bizonyítékot felmutatni. Annyi azonban meglehetősen biztos, hogy a fehérjegyességet ez a locus okozza, a vita tárgyát csupán a locus-on pontosan jelenlévő gének képezik. A legutóbbi kutatások azt valószínűsítik, hogy valójában az összes fehérjegyességet egyetlen gén okozza, a tarka mintázatot kódoló s^p gén. E szerint az elmélet szerint az ír-foltosságot egy tarka és egy egyszínű gén okozná, az azonban nem világos, hogyan jönne létre az extrém fehér-jegyes mintázat.