A kutya tenyésztéséhez kapcsolódó magyarázatok

3 - A színek öröklődése

(Az alábbi anyag angol nyelvű eredetije a http://abnormality.purpleflowers.net/genetics/ címen található, a magyar nyelvű fordítás és közreadás a szerző, Jess Chappell hozzájárulásával történt.)

A SZÍNEK ÖRÖKLŐDÉSE XVII.

Pettyezettség és márványozottság: A T sorozat

A PETTYEZŐ GÉN

Pettyezettségről akkor beszélünk, ha a kutya fehér területein kis színes pettyek vagy foltok találhatók. A kutya bármely fehér területén előfordulhat, feltéve, hogy a fehér „igazi” fehér (vagyis amíg a fehér-jegyességért felelős sorozat génjei okozzák, nem pedig a csincsilla gén). Ha a kutya rendelkezik ugyan a pettyező génnel, de nincsenek rajta fehér területek, akkor semmilyen látható hatás nem lesz.

A pettyezettséget kódoló gént mindez ideig nem találták meg, ám ennek ellenére dominánsnak vélik. Saját locus-t rendeltek hozzá, ez a T locus, és az általánosan elfogadott elmélet szerint két gén lehet ezen a locus-on. A T a domináns pettyező gén, a t pedig a recesszív tiszta fehér gén. A tt genotípusú kutya tiszta fehér lesz, pettyezettség nélkül.

A pettyezettség mértéke nagyban különbözik az egyes kutyák között, amit részben megmagyarázhat a részleges dominancia elmélete. Ha a pettyező gén (T) részleges dominanciát mutat a tiszta fehér gén (t) felett, akkor a TT kutya erős pettyezettséget mutat, a Tt kutya pedig enyhébbet. Még ez sem magyarázza azonban az eddig talált összes változatot, ezért könnyen lehet, hogy még további módosítók is befolyásolhatják a pettyezettség mértékét.

A pettyezettség általában a lábakon és a fangon a legerősebb. Ha a kutyán csak kismennyiségű pettyezettség van, akkor az először ezeken a területeken jelenik meg, mielőtt esetleg más területeken is megmutatkozna (habár néha a nagyon apró foltokkal rendelkező kutyák esetén esetleg ezek egyenletesen is el lehetnek osztva a test teljes felületén). Néha a hosszú testszőrzet eltorzíthatja és elrejtheti a pettyezett foltokat, míg a lábakon és a fangon a szőrzet általában rövid, így ez is oka lehet annak, hogy a lábak pettyezettsége általában észrevehetőbb, mint a test pettyezettsége.

A pettyezettség színe megfelel annak a színnek, amilyen színű az adott terület akkor lenne, ha nem lenne ott semmilyen fehér jegy sem. Például egy fehér jegyekkel és pettyezettséggel is rendelkező cserszín-jegyes fekete kutya esetén a testen fekete pettyezettség lenne, a lábán, a mellén és a fangján pedig (vagyis ott, ahol cserszín lenne, ha nem lenne benne fehér jegy) cserszín pettyezettség lenne. Jól mutatja ezt az alábbi kánaán kutya és még később az angol szetter képe is.

A márványozottság olyan mintázat, ami erősen színezett fehér területeket hoz létre. A színezettség gyakran olyan erős, hogy csupán egy kis mennyiségű elszórt fehér látható.

A fenti ausztrál pásztorkutya extrém példa a márványozottságra. Az egyed genetikailag cserszín-jegyes fekete, a márványozottság tehát fekete a testen, és cserszínű a cserszín-jegyek helyén. Ha a kutyának nem lenne márványozottsága, az egész kutya fehér lenne. A fekete területeken az általános hatás hasonló a schnauzerek „só-bors” színéhez, kivéve, hogy ha közelebbről is megnézzük a szőrszálakat, láthatjuk, hogy a schnauzerek szőrszálaitól eltérően azok nem sávozottak. A másik képen látható basset bleu azt mutatja be, milyen is a márványozottság a rövidszőrű kutyákon. Mindkettőn jól látható, hogy a márványozottság tulajdonképpen rengeteg kis, nagyon sűrűn elhelyezkedő foltból, pettyből áll, amelyek a fehér alapterület legnagyobb részét lefedik. Emiatt egyesek úgy vélik, hogy a márványozottság valójában nem más, mint egyszerűen nagyon-nagyon erős pettyezettség. Mások szerint viszont ezt egy külön gén szabályozza.

Az minden további nélkül lehetséges, hogy két gén is létezik: az egyik az olyan nagy pettyezett foltokat okozza, mint amilyenek például a springer spánielen láthatók, a másik pedig a sokkal kisebb foltokat, pettyeket okozza. Mindkettőben megvan a lehetőség arra, hogy elég erőteljesek legyenek ahhoz, hogy márványozottság legyen belőlük, ám az így kialakuló kétféle márványozottság kissé másként néz ki. A nagyobb foltok a basset bleu-höz hasonló márványozottságot hoznak létre, a kisebb foltocskák pedig az ausztrál juhászkutyához hasonló márványozottságot hoznak létre, ahol a foltocskák nagyon kis mérete miatt nehéz bármiféle mintázatot megkülönböztetni. Ezt a kétféle pettyezettséget/márványozottságot természetesen éppoly könnyen okozhatják módosítók is, mint ahogy akár különálló gének is.

A fenti angol szetter jól példázza a nagyobb foltokkal történő pettyezettséget, a Bracco pedig bemutatja a kisebb foltocskákkal történő pettyezési típust.

A fenti három cocker spániel azt mutatja be, hogyan lesz a pettyezettségből látszólag márványozottság. Az első kutya pettyezettsége közepes, a második pettyezettsége erős, a harmadik kutya pedig márványozott.

A márványozott fekete kutyák gyakorta szürkésnek tűnnek, és általában „kék márvány” névvel illetik őket. A fenti három kutya is kék márvány. Ugyanúgy, mint a „kék merle” esetében, ezeket a kutyákat ugyan „kék” névvel illetik, ez azonban nem jelenti azt, hogy valójában genetikailag is kékek lennének! A „kék” kifejezést ugyanis általánosan használják a hígító gént (dd) hordozó fekete kutyákra utalva is, ami szürkére hígítja a szőrzetet és az orrot, és borostyán-sárgára a szemet, ám sem a kék márvány, sem pedig a kék merle kutyák nem rendelkeznek ezzel a génnel.

A fentiek májbarna márvány kutyák. Tulajdonképpen májbarna génnel rendelkező fekete márvány kutyák, ami barnává változtatja foltjaikat és márványozottságukat.

A pettyezett vagy márványozott kutyák általában fehéren születnek. A pettyezettség/márványozottság a kutya növekedésével párhuzamosan fejlődik ki. Ez elég drámai is lehet, mint például az ausztrál juhászkutya esetében. Egy népszerű mítosz szerint ezek a kutyák azért születnek fehéren, mert egyik ősük a dalmata. A valóságban azonban egyszerűen csak azért születnek fehéren, mert extrém fehér-jegyes mintázatuk van, márványozott fehér területekkel. Jó időbe telik, míg kialakul a márványozottság, de az extrém fehér-jegyesség már a születéstől kezdve jelen van, ennél fogva a kölykök teljesen vagy csaknem teljesen fehérek.

DALMATA-FOLTOK

A dalmata-foltok már régóta izgatják a genetikusokat. Teljesen egyedülállóak ugyanis, csak ezen a fajtán fordulnak elő, és más kutyafajtáknál nem. Hasonló kinézetük ellenére a dalmata-foltok és a német dogok harlekin mintázata között semmiféle hasonlóság sincsen.

Annyit meglehetősen biztosan tudunk, hogy a dalmata-foltok valójában a pettyezettség módosult formái. Ha összevetjük a fenti dalmatát a márványozottságról szóló részben fentebb szereplő angol szetterrel, jó pár hasonlóságot fedezhetünk fel köztük. A szetternek is eléggé kerek és határozott foltjai vannak, habár a hosszú szőrzet miatt egy kissé torzultak. Ha a szőrzetet leborotválnánk, a szetter valószínűleg tényleg nagyon hasonlítana a dalmatára.

Van azonban néhány különbség is a dalmata-foltok és a pettyezettség között. Az egyik legfontosabb ezek közül az, hogy a dalmata foltjai gyakorta ritkábbak, nagyobbak, és a lábakon és a fangon sem sűrűsödnek. Ezeknek valószínűleg mindnek a módosítóhoz van közük.

A pettyezett kutya és a dalmata közötti nyilvánvaló hasonlóságon kívül van még néhány más olyan dolog is, ami arra utal, hogy a foltok módosult pettyek:

- A dalmaták fehéren születnek, és csak később fejlődnek ki a foltjaik.

- A dalmatáknak néha a fejükön és/vagy a testükön is vannak nagyobb foltjaik. Ez viszont arra utal, hogy extrém fehér a mintázatuk, és azt jelenti, hogy a foltokat nem okozhatja egyik fehér gén sem. A süketség dalmaták közti magas aránya is erre utal (az extrém fehéret néha összefüggésbe hozzák a süketséggel, mint a fehér boxer esetében is).

- A dalmata keverékek gyakran pettyezettek, és sose foltosak. Ez viszont arra utal, hogy a dalmata pettyezettség mögött recesszív módosító áll (így a dalmata szülő továbbadja a módosító egyik példányát, de hacsak nem egy másik dalmatával párosították, sose lesz még egy módosító példány, ezért nem is kerülhet kifejeződésre).

- Néha a dalmaták úgy születnek, hogy mutatnak némi pettyezettséget vagy márványozottságot (bepiszkítva, „besározva” a fehér alapot). Ezt valószínűleg a módosító enyhe mutációja vagy hibája okozza, amely megakadályozza a módosító hatásának teljes kifejtését.