A kutya tartásához kapcsolódó magyarázatok

5 - Viselkedési problémák és kezelésük

I. Az agresszív kutya kezelése.

Viselkedési problémák és kezelésük

I. Az agresszív kutya kezelése.

A főszabály: A viselkedési hiba sosem a kutyában keresendő, hanem a gazdájában.

Ennek bizonyságául álljon itt néhány statisztikai tényadat:

-         A kutyaharapások 90%-a a kutyákat ismerő embereket éri.

-         A harapós kutyák többsége a család tulajdona.

-         A kutyaharapások 60-70%-a gyermekeket vagy idősebbeket érint.

-         A gyermekeket ért harapások 40%-a az arcszövetek (ajkak, orcák, stb.) elvesztésével jár.

-         A kutyák túlzott agresszivitásának számos különféle oka van, amelyek mind két alaphibára vezethetők vissza: a hibás tenyésztésre, és az elhibázott szocializálásra.

A túlzottan agresszív kutya sem veti ám csak úgy fel a csúnya fejét egy „szép” napon, hogy aztán vadállattá változzon. Az ilyen kutya egész eddigi élete arról szólt, hogy figyelmeztető jeleket adott arra, hogy nem a szokásos, barátságos házi kedvenccel van dolgunk. Lehet ugyan, hogy ifjoncként talán még csak félénk állatként viselkedett, aki azt szeretné, hogy semmi köze se legyen az idegen emberekhez vagy helyekhez. Vagy az is megeshet, hogy lassanként alakult ilyenné, és eleinte csak megmorogta a játékához vagy etetőedényéhez túl közel jövőket.

Az átlagos állattartó nem is nagyon hibáztatható azért, hogy nem veszi észre a korai figyelmeztető jeleket. Ha valaki még sose nevelt fel korábban kutyát, akkor már az is elég gondot okoz neki, hogy szobatisztaságra szoktassa, vagy megtanítsa neki a behívást. De még az ilyen gazdának is megvan a maga felelőssége abban, hogy felismerje, ha a felnőtt kutyája alkalmatlan időben válik túlzottan agresszívvé, illetve hogy kezelni tudja az ilyen eseteket.

A kutyák számos különféle típusú agresszió megjelenítésére képesek. Az alábbiakban megbeszéljük az agresszió főbb területeit, és azt, hogyan kezelhetjük az egyes agresszió-típusokhoz kapcsolódó problémákat. Ha megértjük, hol gyökerezik az agresszió, az segít megérteni a probléma megoldására felhasznált módszert is.

Az agresszió típusai:

-         Domináns agresszió (dominancia)

-         Territoriális agresszió (területvédelem)

-         Félelmi agresszió (gyenge idegrendszer)

-         Vadász- vagy ragadozó-agresszió (erős vadászösztön)

Domináns agresszió

Sok ember aranyosnak tartja, ha az ifjú kölyök morog, és a kezünk után kapkod, amikor túl közel kerülünk a játékához vagy az etetőedényéhez. Az emberek ilyenkor csak nevetnek, és azt mutogatják az ismerőseiknek, milyen kemény is lesz majd ez a kis kölyök felnőtt korában.

Azt viszont ezek az emberek még nem fogják fel ilyenkor, hogy ez a kis kölyök éppen a dominancia korai jeleit mutatja nekik! Az igazság az, hogy ez a kiskutya, azon túl, hogy felnőtt korában agresszív lesz az idegenekkel szemben, valószínűleg agresszív lesz a családtagokkal szemben is! Ez a korai morgás könnyen olyan felnőtt egyedet eredményezhet, aki megpróbálja átvenni az uralmat a ház felett. Na már most, ha ez egy kétkilós kis „zsebkutyánál” van így, akkor ugye nem sok esély van a sikeres hatalomátvételre. Ha azonban a kis morgós egy rottweiler-bébi, akiből hamarosan hatvankilós szörnyeteg válik, akkor ez már határozottan gond.

A domináns agressziót a felszínre kerülésének pillanatától kezdve kezelni kell, tekintet nélkül a kutya méretére vagy korára. A domináns kutyák problematikájával, annak fontossága miatt, részletesebben is foglalkozni fogunk még.

Tény, hogy több kutyaharapás származik kistestű kutyáktól, mintsem nagytestűektől. A statisztikai eredmények szerint legnagyobb valószínűséggel a 8 kiló alatti kutyák kapnak oda az embereknek. A dolog mögött valószínűleg az áll, hogy a kistestű kutyák gazdái nem tekintik kutyáikat veszélyesnek. A nagytestű kutyák gazdáinak többsége megkísérli valahogyan kezelni az agresszióból eredő gondokat, még ha ez a kezelés nem egyszer egyenlő is az egyszerű elajándékozással vagy az elaltatással. Miközben a kistestű kutyák gazdái egyszerűen a szőnyeg alá söprik a problémát, és meg vannak róla győződve, hogy az ő kis kutyusuk egyszerűen csak aranyos, amikor gyerekekre vagy vendégekre morog, ha azok mellé próbálnak ülni a kanapéra. Az igazság az, hogy a kis kutyák IGENIS EGYENESEN ARCBA MARHATJÁK a kisgyerekeket!

Az agresszió kezeléséhez az embereknek meg kell érteniük, hogy a kutyák elsősorban és mindenekfelett falkában élő állatok. Az idők kezdete óta beléjük rögzült falkaéletet élnek, és ez minden más örökölt ösztönt megelőz, és felette áll minden más késztetésnek. legyen az örökölt vagy tanult. Természetüktől fogva falkasorrendre vágynak, és ha nem kapnak ilyet készen, hát majd maguk fogják kialakítani saját maguknak azt a falkasorrendet, ami alapján élnek. Ha nem tekinthetnek falkavezérként a gazdára, hát majd maguk lesznek a falkavezérek! Ezért fogad el sok kutya parancsokat a házigazdától, de annak feleségétől már nem, vagy megfordítva. Ez mind arra vezethető vissza, vajon hogyan is tekinti a kutya a falkasorrend tekintetében az illető személyt.

Amikor egy domináns kutyát az ellenőrzésünk alá szeretnénk vonni, az első dolog, aminek meg kell történnie az, hogy megváltoztatjuk a falkasorrendjét. Az ilyen kutyát falkasorrend tekintetében a lista legaljára kell visszavetni! Ez csak a kutya életének minden részletére kiterjedő ellenőrzéssel sikerülhet. A domináns kutya nem aludhat az ágyon vagy a hálószobában. A legjobb hálóhely a falkavezéré (vagyis a miénk!) lesz. A domináns kutya soha nem ehet az asztalról. Az ilyen kutyát étkezési időben tartsuk a fekhelyén, és csak akkor kapjon enni, ha mi már ettünk, mert mindig a legalacsonyabb rendű falkatagok esznek legutoljára.

A domináns kutyának szigorúan kötelezővé kell tenni az engedelmességi gyakorlatok végrehajtását, és meg kell követelni tőle a feltétlen engedelmességet. Ez a falkasorrend kialakításának egyik leglényegesebb része! Az engedelmességi gyakorlatokat ilyenkor nem a megszokott, tisztán motivációs módszer segítségével kell végrehajtani. Motiváció is használható ugyan, de az engedetlenséget is azonnal és következetesen korrigálni és/vagy büntetni kell. A módszerrel, annak fontossága okán, még részletesebben is fogunk foglalkozni. Ha a kutya dominanciája már olyan fokra jutott, hogy a korrekció vagy a büntetés alkalmával megpróbálja megtámadni a gazdáját, kezeljük ennek megfelelően. (Ha gyakorlatlanok vagyunk e tekintetben, akkor ne próbálkozzunk tovább egyedül a ráncba szedésével, hanem tegyünk rá szájkosarat, és kérjük ki kutyás szakember tanácsát!)

A falkasorrend kialakításának másik fontos eleme, hogy ne feledjük: a kutya csak játszik a gazdája által neki adott játékokkal, a játék végeztével azonban a gazda mindig újra birtokba veszi ezeket a játékokat. A játékok MINDIG el vannak zárva, és a kutya nem játszhat azokkal a gazda távollétében. Ha a játékokat elől hagyjuk, ezzel csak tovább erősítjük a kutyában a játék iránti birtoklási ösztönt. Ha a kutya egy bizonyos játék tekintetében túlzottan vágyik a birtoklásra, akkor azt a bizonyos játékot véglegesen(!) vegyük el tőle, és azzal soha többé ne játsszunk!

Az őrző-védő kutyás sportokban tevékenykedő embereket sokszor arra tanítják, hogy huza-vonás, kötélhúzós, stb. játékokat játsszanak a kutyáikkal. Ez mindaddig rendben is van, amíg a gazda a játék végeztével kivétel nélkül minden alkalommal megszerzi a rongyot a kutyától! Még az is rendben van, ha a rongy elvételéért cserében jutalomfalatot vagy egy másik játékot ajánlunk fel, és így szerezzük meg a rongyot. Egyetlen dolog fontos ilyenkor: a kutya sosem(!) nyerhet az efféle játékban, nem szerezheti meg a rongyot, nem szaladhat el vele előlünk, nem fekhet le vele, és nem rágicsálhatja azt boldogan huzamosabb időn keresztül. Ez csak a birtoklási vágyát erősítené tovább, ami később, felnőtt korában sok gondot okozhat még. Ha a célunk nem kimondottan az őrző-védő kiképzés, az ilyen rongyhúzás biztosan nem a legjobb játék, főleg olyan kutyával nem, aki már korán túlzott agressziót mutat.

A falkasorrend kialakításánál azt is figyelembe kell venni, hogy a kutyák végezetül mindig sokkal boldogabbak, ha nem kell falkavezérnek lenniük. Nyugodtabbak és ellazultabbak olyankor, ha rájönnek, hogy van már egy falkavezér, aki szabályozza az életüket.

Ha azt vesszük észre, hogy egy kölyök már korai életszakaszában agresszió jeleit mutatja, és egyébként más sem indokolja ennek ellentétét, akkor jól tesszük, ha 6 hónapos kora körül ivartalaníttatjuk. A korai ivartalanítás ugyanis jelentős mérséklő hatással van az agresszív temperamentumra. Ha azonban célunk egy őrkutya felnevelése, vagy az esetleges tenyésztés, akkor más módszerekkel kell kezelnünk az agresszivitás problémáját. A 18 hónaposnál idősebb kutyák ivartalanításának csak kevés vagy semmilyen hatása sincs a lassanként már felnőtté váló kutya agresszivitási problémáira.

Territoriális agresszió

A territoriális agresszió a dominancia egyik formájának is tekinthető. A kutya ilyenkor egyszerűen csak megtanulja a sajátjának tekinteni az udvart, a házat, az autót, stb. Az igazán domináns kutya esetleg még annak is szükségét érzi, hogy kinyilvánítsa, pontosan mi kié, az esetek többségében azonban a territoriális kutya csupán az idegenektől fogja megvédeni a saját tulajdonát.

A territoriális agresszió tökéletes példája a postás vagy a gázóra-leolvasó irányában tanúsított agresszió. Az emberek általában azt hiszik, hogy az egyenruha miatt indul be a barátságos levélhordóra a kutya. Az igazság azonban most sem ez. Valójában mindössze annyi történik, hogy a postás közeledik, a kutya meg ugat. A postás bedobja a leveleket, majd távozik. A kutya nézőpontjából azonban a postás azért ment el, mert ő (a kutya) az ugatásával elkergette. Ha tehát ez többször megismétlődik, akkor megtanulja, hogy ha megugatja őket, akkor ezek az idegen emberek távoznak. Egyes kutyák még azt is megtanulják, hogy minél agresszívebben ugatnak, annál gyorsabban távoznak az idegenek.

Az őrkutyákat tartó emberek viszont azt szeretnék, ha kutyájukban meglenne a territoriális agresszió. Olyan kutyát szeretnének, aki megugatja, vagy néha akár meg is harapja azt az idegent, aki az éjszaka közepén behatol a házukba. Ám ugyanezek az emberek azt már nem szeretnék, hogy a kutyájuk megtámadjon mindenkit, aki csak a kocsijukba száll, vagy minden vendéget, aki csak vacsorára hozzájuk érkezik. Nem szeretnek azzal a tudattal élni, hogy a kutyájuk egy szörnyeteg, akit mindig el kell zárniuk a szuterénba, ahányszor csak a gyerekeikhez átjönnek a barátaik játszani. Az efféle problémákkal küzdő kutyák territoriális agressziót mutatnak.

A territoriális agresszió kezelése azzal kezdődik, hogy megtesszük és megerősítjük magunkat falkavezérnek. A természetben ugyanis a falkavezér mondja meg a falka többi tagjának, hogy hol van, hol lehet a saját területük. Első lépésként ne engedjük, hogy a kutya a saját udvaraként tekinthessen az udvarra. Egyesek azt hiszik, hogy jó dolog a kutyának, ha napközben az udvaron hagyják. Az igazság az, hogy a legtöbb kutya ilyenkor egyszerűen csak lefekszik, és egész nap alszik, közben meg várja, hogy a gazda hazajöjjön. A kutya falkában élő és gondolkodó állat, és ezért várni fogja a falkatagok visszatértét. Az udvar helyett tehát ugyanilyen jól elvolna a házban, a kennelben vagy a ketrecében is.

Ha azt szeretnénk, hogy egy kutyából őrkutya legyen, akkor mind engedelmességi, mind pedig őrző-védő gyakorlatokat végeztetnünk kell vele. A kutyának meg kell tanulnia, hogy a támadásnak, a harcnak léteznek a falkavezér által meghatározott szabályai. A jó személyőrző kutya mindenképpen jó idegrendszerű, jó temperamentumú kutya. Az ilyen kutyának tökéletesen megközelíthetőnek kell lennie. Bemehessen akár iskolai osztályokba is a kisgyerekekkel, de nem jelenthet veszélyt a gazdája közelébe kerülő ártatlan emberekre, állatokra sem. Ám ugyanennek a kutyának habozás nélkül meg kell támadnia a „rosszfiúkat”. Tanulja meg, hogy egyazon terület, például egy iroda, nappal lehet mindenki számára szabadon hozzáférhető, éjszaka viszont nem léphet be oda senki, és ennek megfelelően, nappal szelíden közönyös a betérő idegenekkel, éjszaka viszont „elgurul a gyógyszere” a betörőtől.

Territoriális agresszió tekintetében természetesen az összes állat közül a farkas-hibrid fajták a legveszélyesebbek. A farkas-hibrid azonos egyedszámra vetítve minden más kutyafajtánál több gyereket ölt vagy sebesített meg. A halállal végződő esetek többségében a kisgyerekekkel szemben tanúsított territoriális agresszió állt a háttérben.

Félelmi agresszió

Mindannyian hallottuk már a „féltében harap” kifejezést. Az efféle típusú kutyák azt szeretnék, ha semmiféle közük se lenne az idegen emberekhez vagy helyekhez. Megtanulják, hogy ha egy idegen közeledni próbál, és ők egy kissé kivicsorítják a fogukat és morognak, akkor az idegen meghátrál és békén hagyja őket. Ennek a viselkedésnek egy olyan kutya lesz az eredménye, aki abban a pillanatban megkísérli megharapni az ismeretlent, amint az hátat fordít neki. A félelemből harapók jobban szeretnek hátulról harapni, mivel ez nem tűnik számukra annyira fenyegetőnek, mint egy frontális támadás. A félelemből harapás tehát egy nagyon gyenge idegrendszerű kutya tanult reakciója.

A félelemből harapók szinte mindig gyenge idegrendszerű és temperamentumú kutyák, a rossz tenyésztés eredményei. Sok ember összetéveszti a félelemből harapókat az olyan kutyákkal, akiket kiskorukban bántalmaztak. Elterjedt nézet az is, hogy az ilyen kutyák azért kerülnek gyakorta a menhelyekre, mert bántalmazták őket, emiatt viszont félelemből harapókká váltak. A valóságban azonban ezek a kutyák azért kerültek a sintértelepre vagy a menhelyre, mert eleve nem tudtak mit kezdeni a viselkedésükkel. Nem úgy tették tehát őket félénkké, hanem eleve így születtek.

Igaz azonban az is, hogy vannak olyan kutyák is, akiket a rossz környezet, többnyire a gyenge szocializáció tett rossz temperamentumúvá.

Az efféle kutyák, lévén a mindennapokban nagyon veszélyesek, gyakran végzik elaltatással vagy elajándékozással. Mielőtt azonban efféle megoldáshoz folyamodnánk, fontoljuk meg a következőket:

-         Az adott szituációkban az emberektől félő kutyák esetében meg lehet próbálkozni bizalom- és biztonság-építő tréningekkel. Ha például a kutyánk séták alkalmával fél az emberektől, akkor séta közben „véletlenül” találkozzunk egy barátunkkal, a kutyát pedig jutalmazza meg (a barátunk!) a kutya kedvenc eledelével. Ha a kutyánk agresszív a szomszéd gyerekeivel, akkor hívjuk át őket, amikor a kutya a ketrecében van, és etessék a kutyát a ketrec rácsain keresztül. Ha félnek kézből etetni a kutyát, akkor szúrják az eledelt hurkapálcára, és így dugják át azt a rácson. Így a legtöbb kutya hamar megtanulja, hogy a gyerekek és az idegenek nem is annyira rosszak.

-         Ha nincs elég szerencsénk. és máris egy félénk kölyök tulajdonosai vagyunk, akkor a fő megoldás a kölyök szocializálásával kezdődik. Vigyük magunkkal mindenhová. Feltétlenül ügyeljünk annyira a környezetére, hogy ne tegyük ki olyan szituációknak, amiben különösebben félhetne. Ha idegesnek tűnik, vegyük az ölünkbe, vagy térdeljünk le hozzá, és simogatással nyugtassuk meg. Mutassuk meg neki, hogy nincs mitől félnie.

-         A félénk kutyák többségénél a legjobb megoldás az engedelmességi tréning és a szocializálás lehet. Nagyon fontos, hogy idősebb kutyák közelében különösen óvatosak legyünk a kutyánkkal. Nem minden felnőtt kutya kedveli ugyanis a kölyköket. Kimutatható, hogy azok a kutyák, akik már kiskorukban is kutyára támadtak, felnőtt korukban kutyák ellen agresszívek lesznek. Az ilyen kölyökkutyák gyorsan megtanulják, hogy ha rámorognak az idegen kutyákra, akkor azok békén hagyják őket. Ennek a viselkedésnek olyan felnőtt kutya lesz az eredménye, aki minden látható ok nélkül rátámad egy idegen kutyára. Az ilyen kutyák jelszava: „megtámadom, mielőtt megtámad”.

-         Ahelyett, hogy az éjszaka közepén kényszerülnénk sétáltatni a kutyánkat, amikor senki sincs körülöttünk, kerítsünk inkább egy szájkosarat, és használjuk azt engedelmességi és szocializációs gyakorlataink idején. Ha tréning közben szájkosarat tervezünk használni, először feltétlenül szoktassuk hozzá a kutyát a viseléséhez, és csak aztán gyakorlatoztassuk feltett szájkosárral! Úgy egy héten keresztül közvetlenül minden etetés vagy játék előtt körülbelül egy óra hosszára tegyük fel rá a szájkosarat. Hitessük el a kutyával, hogy mindig akkor kapja meg a szájkosarat, mielőtt valami általa kedvelt dolgot tehet.

El kell mondani azt is, hogy egyes kutyák annyira gyenge idegrendszerűek, hogy nincs az a mennyiségű tréning vagy szocializáció, ami kiverhetné a fejükből a félelmet, a rettegést és az alattomosságot. Az ilyen kutyákat a legjobb elaltatni, amíg nem történik tragédia.

Vadász- vagy ragadozó-agresszió

Egyes kutyafajtákban erősebb a vadászösztön, mint másokban. A pásztor- és vadászkutyákba jó adagnyi vadászösztön szorult, ösztönösen üldözőbe vesznek mindent, ami csak mozog. Ez azonban katasztrofális is lehet, ha egy képzetlen kutya például prédának néz egy szaladgáló gyermeket.

Az effajta agresszió kezelésének is a legjobb módja az engedelmességi tréning, amiben a hangsúlyt főleg a visszahívásra és a „feküdj” parancsra helyezzük. Egyes erős vadászösztönű kutyák akció közben jobban reagálnak ugyanis a visszahívásra, míg mások inkább engedelmeskednek a „feküdj” parancsnak. A lényeg mindenképpen az, hogy feltétlenül meg kell tudnunk állítani a kutyánkat, ha az valakit vagy valamit üldöz.