A kutya tartásához kapcsolódó magyarázatok

 

5 - Viselkedési problémák és kezelésük

 

II. A domináns kutya kezelése.

 


 

Viselkedési problémák és kezelésük

 

II. A domináns kutya kezelése.

A domináns kutya kezelése

 

Az emberek nagy része, köztük tapasztalt kutyakiképzők is félreértik a kutyák dominanciáját.

 

Sok olyan ember van, aki nagyon rossz, sőt egyenesen veszélyes tanácsokat ad a domináns kutyák kezelésére vonatkozóan. A legtöbb embernek fogalma sincs arról, hogyan is kezeljen egy domináns kutyát, mások a Halti-féle megközelítéssel próbálkoznak, míg ismét mások úgy érzik, a probléma megoldásában csakis az erő segíthet.

 

Van, aki azt hiszi, hogy elég a hátára fordítani a kutyát, és már készen is vagyunk, ennyi volt az egész. Ez sajnos egy nagyon elterjedt hozzáállás, és az esetek többségében hibás az efféle megközelítés.

 

Sok ember ráadásul azt hiszi, hogy csak a nagytestű kutyák dominanciájával kell foglalkozni, a kicsikével nem, ami szintén helytelen felfogás. Gondoljuk csak végig: igaz, hogy ahhoz nagy kutya kell, hogy kórházba juttathasson bennünket, ám a gyermekeink kórházba juttatásához már elég egy kistestű kutya is! A dominancia bármilyen megnyilvánulását nagyon is komolyan kell venni, és ha esetleg meg nem is szűntetjük teljesen, de legalább minden kutyában ellenőrizhető szintre kell visszaszorítani.

 

Aki találkozott már az életében kimondottan domináns Fila brasileiro kan kutyával, az másképp fog erre a kérdésre tekinteni a találkozás után, mint tette azt annak előtte. A dominanciát, ha nem is mindig, de gyakran könnyebb ésszel és a kutya környezetének az ellenőrzésünk alá vonásával kezelni, semmint erővel, vagy bármely más módon.

 

Alapelv, hogy senki se szeretné, ha megharapná egy kutya. Mégis, aki kutyákkal foglalkozik, az szerencsésnek mondhatja magát, ha még nincs rajta valahol heg. Ha több kutya is megfordul a kezünk alatt, az évek során szinte elkerülhetetlenül lesznek olyan helyzetek is, amikor beszerzünk magunknak valami kis emléket, arra azonban feltétlenül törekedni kell, hogy mindenképpen elkerüljük, megelőzzük a súlyos harapásokat és elejét vegyük a konkrét, ellenünk irányuló támadásoknak. Ha nem kezeljük idejében és következetesen a nagyon dominánsan agresszív egyedeket, akkor viszont az ilyen támadás létrejötte csak idő kérdése, mert előbb-utóbb biztosan be fog következni!

 

A gazda elleni harapások mind ugyanarra az okra vezethetők vissza: a gazda alapvető hibát követ el, rosszul kezeli a kutyát agy adott szituációban.

 

Az új kutyatulajdonosok által elkövetett egyik legnagyobb hiba az, hogy nem veszik tudomásul: a kutya falkában élő és gondolkodó állat. Minden kutya. Az övék is. Az igazság az, hogy a legtöbb kutyatulajdonosnak még csak fogalma sincs róla, hogy mit is jelent ez, azt meg végképpen nem értik meg, milyen erős is ez a falkaösztön a kis kedvencükben. És az sodorja bajba őket, hogy egyszerűen nem vesznek tudomást erről a nagyon is fontos tényről.

 

Az első és egyik legjobb lépés a dominancia megértése felé vezető úton a farkasok falkán belüli viselkedésének tanulmányozása lehet. A farkas falka élén mindig egy domináns állatpár áll. Ezek a domináns vezérfarkasok nem úgy tartják fent domináns helyzetüket, hogy nap, mint nap megverekszenek a falka többi tagjával, hanem inkább kifinomult eszközökkel csinálják. A testtartás és a viselkedés főszerepet játszik a falkában betöltött domináns hely megtartásában.

 

Rangsorproblémák a falkasorrendben

 

A saját falkán belüli rang valami hihetetlenül nagy, óriási dolog egy falkában élő állat számára. Egy alacsonyabb rangú falkatag sosem kérdőjelezi meg a falkavezér elsődleges jogát az ételhez, illetve nem viselkedik agresszíven egy magasabb rangú falkataggal szemben, amikor az például el szeretné foglalni a fekhelyet, amin eddig ő feküdt. A falkavezérek esznek először, és övék a legjobb fekvőhely is.

 

Amit ebből a saját problémáink számára le kell szűrnünk, az, hogy „ha a kutya morog ránk, ha az etetőedénye felé közeledünk, illetve ha a helyére akarunk feküdni, vagy ha el akarjuk venni a játékát, akkor a kutya nem tekint bennünket saját magánál magasabb rangú falkatagnak”. Ha ránk nem morog ilyenkor, de a feleségünkre vagy a gyerekeinkre igen, akkor minket elfogad ugyan maga fölött állónak, de a párunkat vagy a gyerekeinket már nem! Ha ilyesmi történik, akkor máris készülőben van a tragédia!

 

Mikor kezdődik a dominancia?

 

Nagyon ritkán fordul csak elő, hogy egy 8 hónaposnál fiatalabb kutya dominanciából eredő agresszió jeleit mutassa. Az igazság az, hogy a legkomolyabb dominancia-problémák nem nagyon kerülnek felszínre a kutya felnőtté válásáig. Fila brasileiro esetében ez általában valahol 15 és 36 hónapos kor között van, legjellemzőbben talán 18 hónapos kor körül.

 

A kutya felnőtté válása közben ösztönös késztetést érez rá, hogy rangot szerezzen magának a falkán belül. Ifjoncként inkább követő szeretett lenni, ám ha felnő, és nem kap megfelelő kiképzést, vagy ha egyáltalán nem kap képzést (ami a leggyakoribb eset, sajnos), vagy ha megengedjük neki, hogy kinyilvánítsa a rangsorral kapcsolatos viselkedését (pl. az ágyunkon vagy a bútorainkon fekhet, stb.), eluralkodik rajta az ösztönös vágy, hogy magasabb rangú falkatag legyen. Ez az ösztön aztán ilyenkor gyakorta olyan viselkedésre készteti, hogy agresszióval fenyegesse a többi falkatagot. És az addig esetleg kifogástalan magaviseletű kutyák ilyenkor elkezdenek sorozatosan bajba kerülni: megmorognak mindenkit, akit csak maguknál alacsonyabb rangúnak tekintenek, rájuk vicsorognak, megcsípik vagy akár meg is harapják őket.

 

Az emberek gyakran tévesen összekeverik a vadászösztönt a dominanciával, pedig ez a két dolog teljesen más, és semmi közük egymáshoz.

 

Amikor a kölyökkutya a kezünket vagy a nadrágszárunkat harapdálja, akkor az a vadászösztön megjelenítése, még ha közben esetleg morgással kíséri is az akciót. A kölykök ugyanis főleg a szájuk segítségével játszanak az alomtestvéreikkel. Amikor aztán elszakadnak a testvéreiktől, és egy családhoz kerülnek, akkor tévesen azt hiszik, hogy továbbra is ez a megfelelő módja a velünk, azaz az új falka emberi tagjaival való játéknak. A gazda feladata, hogy helyes viselkedésre tanítsa a kölyköt.

 

Nagyon fontos tehát, hogy ne tévesszük össze, ne keverjük össze a vadászösztönt a dominanciával! A vadászösztön kezelése ugyanis jóval egyszerűbb, sőt az efféle ösztön akár a kiképzés során is jól felhasználható. Amikor például egy játékkal jutalmazzuk a kölyköt egy jól végzett feladat után, akkor sem teszünk mást, mint hogy kihasználjuk a vadászösztönét. Sajnálatos tény tehát, hogy a viselkedés téves azonosítása miatt (a vadászösztönt dominanciának gondolva) sokan a végletekig visszaszorítják a kölyök vadászösztönét, gyakorlatilag elrontják a kutyát, pedig csupán annyit kellet volna tenniük, hogy megtanítják a kutyának: a játék préda, de a kéz, kar vagy nadrágszár, stb. viszont nem.

 

Az engedelmességi tréning a dominancia kezelésének CSUPÁN az első lépése

 

Ha csupán annyit tanítunk meg a kutyánknak, hogy engedelmeskedjen, akkor ezzel még messze vagyunk ugyan attól, hogy magasabb rangú falkatag váljon belőlünk, de máris jó úton járunk.

 

Gondoljuk csak át a következőket. Egy farkas falka alfa tagja sosem fogadna el parancsot falkájának egy alacsonyabb rangú tagjától. Mivel a rangsor olyan fontos egy falkában élő állat számára, ha folyamatosan egy másik falkatag parancsait kell követnie, az segít a parancsot adó falkatag magasabb rangúként való elismerésében.

 

A hiányos engedelmességi tréning a dominancia-problémák egyik oka

 

Ha a rangsor és a falkabeli viselkedés szabályai szerint gondolkodunk, akkor könnyű megérteni, hogy mennyire hatástalan az engedelmességi tréning a felnőtt kutyákkal kapcsolatos dominancia-problémák kezelésében.

 

A kutya engedelmességi tréningjének helyes módja három fázisból áll:

 

-         Tanulási fázis

-         Fenyítési fázis

-         Figyelemelterelési fázis

 

  1. A tanulási fázisban a kutyának motivációs módszerekkel megtanítjuk egy parancs jelentését. Ez annyit jelent, hogy az akaratunk szerinti teljesítés esetén étel vagy játék felajánlásával különféle gyakorlatok, feladatok elvégzésére bírjuk rá a kutyát.

  2. A fenyítési fázisban arra tanítjuk meg a kutyát, hogy ha nem követi a tanulási fázisban megtanult parancsokat, akkor megfenyítjük. Tudjuk ugyanis, hogy a kutya már tudja, mit kérünk tőle, ám mégis megtagadja annak végrehajtását. A még nem ismert parancsok megtagadásáért a kutyát nem szabad megfenyíteni.

  3. A figyelemelterelési fázisban arra tanítjuk meg a kutyát, hogy minden körülmények között engedelmeskednie kell, tekintet nélkül arra, hogy mi folyik éppen körülötte.

 

A tanulási fázisban a tréninget egy, a kutya számára a lehető legjobban megszokott, ismerős környezetben és helyen folytatjuk, például a saját udvarunkon vagy lakásunkban.

 

A figyelemelterelési fázisban emeljük azoknak a külső zavaró körülményeknek a szintjét, amelyek közepette a kutyának teljesítenie kell a parancsokat, például az utcán, a parkban, más emberek vagy kutyák jelenlétében, stb. hajtsa végre a parancsokat.

 

A legtöbb szervezett engedelmességi tréningen nagyon jó munkát végeznek a trénerek a tanulási fázisban, és megtanítják a gazdáknak és kutyáknak a szükséges parancsokat, tudnivalókat, ám – tisztelet a kivételnek – csak keveset vagy egyáltalán nem foglalkoznak a másik két fázissal, a fenyítéssel és a figyelemeltereléssel. A legjobb példák erre általában azok a tréningek, ahol klikkeres kiképzést használnak, vagy ahol Halti-szájszíjjal tanítanak, illetve ahol a kiképzők ellenzik a kutyák fizikai fenyítését. A tréningek többsége sajnos ebbe a kategóriába esik.

 

Ha azonban a kutya nem kapott erős alapokat mindhárom fázisban, akkor nem fog minden körülmények között engedelmeskedni. Ha az ilyen kutyára erős figyelemelterelő ingerek hatnak, nem fog engedelmeskedni a parancsnak.

 

A kölyök-csoportba hordott kutyák esetében nem csupán a figyelemelterelési fázis, hanem már a fenyítési fázis is kimarad. Egy kölyköt ugyanis semmi másért nem szabad megfenyíteni, csakis azért, hogy nem engedelmeskedik a behívásnak. Ha a kölyök nem engedelmeskedik a behívásnak, annak nagyon könnyen a kutya pusztulása lehet az eredménye. A kölyökkutyát 6-8 hónapos koráig nem szabad komolyan megfenyíteni.

 

Ha a kutyánk nem engedelmeskedik

 

Ha a vezérfarkas kiad egy parancsot, akkor a falkatagok figyelnek és engedelmeskednek, vagy nem élik túl. Amikor a kutya úgy dönt, hogy nem engedelmeskedik a gazdájának, azzal tulajdonképpen azt közli, hogy nem tiszteli a parancsot kiadó személyt. A parancsokat megtagadó kutya velünk egy szinten lévőnek vagy magasabban állónak hiszi magát a falkasorrendben.

 

A kutyák különösen jó megfigyelők, és nem tart nekik sokáig rájönni arra, hogy mi, a feleségünk vagy a gyerekeink következetlenek vagyunk a tekintetben, hogy mennyire szigorúan várjuk is el tőlük az engedelmességet. Ha egy kutya egyszer csak rájön arra, hogy csak bizonyos körülmények között kell engedelmeskednie, akkor már csak egy kis lépés választja el attól, hogy azt higgye, csak akkor kell engedelmeskednie, amikor akar. Ez megerősíti a kutyát, és benne a falkaösztönt.

 

Azt kezdi hinni, hogy tetszése szerinti parancsokat figyelmen kívül hagyhat. Egyes kutyák esetén ez odáig fajulhat, hogy olyan magas fokra jut magabiztosságuk, hogy úgy érezhetik, eljött az ideje, hogy magasabb rangot töltsenek be a falkasorrendben. És ilyenkor nyílt agresszióval fogják megkérdőjelezni a mi vagy más családtagjaink helyét a falkában. Ezt a pillanatot mindannyiunk érdekében feltétlenül meg kell előzni, mert ebben a szituációban a kutya már a végletekig elszánt, sokszor akár az élete árán is nyerni szeretne, minden erejét be fogja vetni velünk szemben, és egy nemritkán 60-70 kilós Fila kan iszonyatos vérfürdőre képes, főleg, ha még védekezni is próbálunk.

 

A tekintélyük nyílt megkérdőjelezése sokszor fokozatosan alakul ki, illetve súlyosbodik. Ilyenkor a kutya eleinte „csak” ránk morog, ránk vicsorog, belecsíp a kezünkbe, ha el akarjuk venni tőle az ételét vagy a játékát.

 

Ha ugyanez a kutya kölyökkorában végigment volna az engedelmességi tréning mindhárom fázisán, különös tekintettel a fenyítési és figyelemelterelési fázisokra, akkor ilyen helyzet minden valószínűség szerint sosem alakulhatott volna ki, mert a megfelelően felnevelt kutyák megkérdőjelezhetetlen, egyértelmű falkavezérként, vagyis szinte Istenként tekintenek a gazdájukra.

 

Ez az oka annak, hogy nagyon sok kutya gond nélkül, boldogan él együtt a családdal – egészen 12-18 hónapos koráig, majd egyszer csak hirtelen megváltozik, „megvadul”. Ilyenkor nem történik más, mint hogy a nemi hormonok, az ébredező falkaösztön és az engedelmességi tréning hiánya egyszerűen eluralkodik a kutyán, és átveszi a hatalmat fölötte.

 

Ha későre halasztottuk az engedelmességi tréninget

 

Ha a gazda a kutya felnőtt koráig várt az engedelmességi tréning megkezdésével, akkor egyes kutyák már azt gondolhatják: „Miért kellene engedelmeskednem ennek az embernek? Hiszen erősebb vagyok nála, ezért nem is kell megtennem, amit mond.”

 

Más szóval, ha a kiképzést halogatjuk, vagy nem megfelelően képzünk ki egy kutyát, akkor ezzel olyan helyzetet teremtünk, ahol már csak különösen erőszakosan, néha akár már csak harc-jellegűen leszünk képesek tudatni a kutyával, hogy mi vagyunk az erősebbek. És elég, ha csupán egyetlen egyszer nem sikerül fölé kerekednünk, és máris kész a tragédia. Erről bővebben a későbbiekben.

 

A kutya életének minden részlete fölötti ellenőrzés gyakorlása segít a dominancia kezelésében

 

Az alábbiakban bevált ötleteket adunk arra nézve, hogyan is gyakorolható az ellenőrzés a kutya életének egyes részletei felett.

 

Míg a kutyák legnagyobb része esetében elegendő az engedelmességi tréning is ahhoz, hogy kielégítő módon kezeljük a dominancia kérdését, más kutyák esetében további munkára is szükség lehet ahhoz, hogy megerősítsük magunkat falkavezérként.

 

A gazdák gyakran olyan dolgokat hagynak akaratlanul megtörténni, amelyek segítik a kutya domináns viselkedésének kialakulását.

 

Ha megértjük és felismerjük a kutya legapróbb domináns viselkedésformáját is, az segít bennünket megtanulni, hogyan is lehetünk falkavezérek. Álljon itt példaként csupán néhány gyakori domináns viselkedésforma arra, mely aprócska jelek is figyelmeztethetnek bennünket még idejében rá, hogy már inog a szék falkavezéri mivoltunk alatt:

 

-         a kutya velünk egy ágyban/fekhelyen alszik

-         a kutya tolakodva/bökdösve követeli a simogatást

-         a kutya nem ereszti a közelünkbe a feleségünket/gyerekünket stb., ha az néhány napig távol volt

-         a kutya morog, ha a tálja vagy a játéka közelébe megyünk

-         a kutya agresszíven ellenzi a játék elvételét (nem tévesztendő össze a játékos „nem adom” viselkedéssel!)

-         a kutya megy át mindig elsőként az ajtókon/kapukon

-         a kutya megy le/fel mindig elsőként a lépcsőn

-         a kutya különösen agresszív más kutyákkal szemben

-         a kutya csak vonakodva vagy egyáltalán nem engedelmeskedik a FEKÜDJ parancsnak

-         a kutya látható ok nélkül szelektíven agresszív: nem egyformán kezeli az ismerőseinket, egyesek felé agresszív, mások felé viszont nem

 

A mi szobánk, a mi ágyunk!

 

A dominancia kezelése otthon kezdődik. A legeslegelső tennivalónk az, hogy teljes ellenőrzést gyakoroljunk a kutya felett a tekintetben, hogy az hol alhat, hol ehet, hol játszhat, stb. Ha a kutya domináns viselkedést mutat, SOHA nem alhat velünk még egy légtérben sem, nem is beszélve az ágyunkról! A legjobb hálóhely mindig a falkavezér számára van fenntartva, vagyis nekünk! A kutya aludjon kint az ólban, vagy a kennelben, vagy, ha mindenáron a lakásban kell tartani, akkor egy ketrecben vagy fekhelyen, de akkor az semmiképpen sem lehet a mi hálószobánkban elhelyezve!

 

Amikor legelőször hazaviszünk egy nyolchetes kis kölyköt, akkor még természetesen nincs abban semmi kivetnivaló, ha körülbelül egy hétre a hálószobánkba tesszük a kertrecét, hogy minél könnyebben megszokhassa az új környezetét. Ám amint a kutya hozzászokik a ketrecéhez (vagyis már nem sír benne), a ketrecet azonnal el kell távolítani a hálószobából: először egy másik szobába, majd fokozatosan minél messzebb, ki a kennelbe.

 

Addig SOHA ne eresszük a hálószobánkban aludni a kutyát, amíg 100%-ig nem vagyunk meggyőződve róla, hogy pontosan tudja, ki is a falkavezér. AZ ÁGYRA PEDIG SOHA NE ERESSZÜNK KUTYÁT!

 

A mi játékunk

 

Nem szabad megengedni, hogy a kutyák felnövekedésük során a magukénak tekintsék a játékokat. Az alapszabály a következő legyen: MINDEN JÁTÉK A MI JÁTÉKUNK, és néha megengedjük a kölyöknek, hogy játsszon a MI JÁTÉKUNKKAL.

 

Az újdonsült kutyatulajdonos ne kezdjen hoza-vonós, kötélhúzós játékot játszani a kutyakölyökkel. Az efféle játékok ugyan szerves részei az őrző-védő kutyakiképzésnek, ám az átlagos kutyanevelésben nincs helyük. Az ilyen játékok ugyanis könnyedén lappangó dominancia-problémákat hozhatnak a felszínre. Ha a gazda tudatlanságból vagy figyelmetlenségből győzni hagyja a kölyköt, a kutyában egyre erősödik a meggyőződés, hogy erősebb nálunk, és hogy talán ezt a rangsorrendben is érvényesítenie kellene.

 

A gazdának mindig minden játékot a nélkül kell tudnia elvenni a kutyától, hogy az emiatt akárcsak a legkisebb agressziót is mutatná. Ha a kutya ilyenkor morog, különleges módszer használatával kell tőle a játékot elvenni. Ez lehet figyelemelterelés, jutalomfalat, bármi, a lényeg, hogy a kutya rájöhessen: jól jár, ha önként átadja a játékot. Akárhogy is, mindenképpen azzal kell kezdenünk, hogy rájövünk, mi is okozza pontosan a kölyök túlzott izgalmát. Lehet, hogy a gazda egyszerűen csak túlstimulálta a kutyát játék előtt vagy közben, és ez okozta a problémát. Ilyenkor a gazdával van baj, nem a kutyával. Ha egy kölyökkutya normál kiképzés közben harap, az gyakori és egy bizonyos határig normális, többnyire játékos jelenség. Ilyenkor ne üssük meg a kutyát, hanem a pofája két oldalát megfogva egyszerűen csak emeljük fel (mérettől függően csak a fejét, az elejét vagy akár az egész kutyát), és ebben a helyzetben tartva nézzünk vele farkasszemet, amíg csak le nem nyugszik, és be nem hódol. Használható e helyett az a módszer is, amikor a tarkóbőrénél megfogva megrázzuk a kölyköt.

 

A fenti módszerek szigorúan csak kölykökre vonatkoznak! Ha a kutya már idősebb, és valódi harapástól kell tartani, akkor vegyük a kutyát pórázra, fenyítsük meg, és vezessük el a játéktól. Ha ilyenkor a kutya morog, határozott, mély hangon szidjuk le.

 

Ha a kutya elejtette a játékot, előbb vezessük el attól távolabbra a kutyát, és csak azután hajoljunk le felvenni a játékot! Az adott játékot aztán a kutya mindaddig nem kaphatja meg újból, amíg nem rendeztük a dominancia kérdését! A gazda irányítja a kutya egész világát, életének minden pillanatát, és ezt a kutyának is meg kell tanulnia! A gazda alapszabálya pedig a következő: Én, és csakis én egyedül döntöm el, hogy melyik játékokkal játszunk, mikor és meddig!

 

Ha a kutya akkor sem adja oda a játékot, ha pórázon megfenyítjük, és a gazda nem érzi magát képesnek rá, hogy gond nélkül kivegye a játékot a kutya szájából, akkor három lehetőség közül választhatunk:

 

-         Nem veszünk többé tudomást a helyzetről, nem próbáljuk meg elvenni tőle a játékot. A domináns kutyával történő konfrontálódásoknál alapszabály: csak olyan harcba vágjunk bele, amit biztosan meg is tudunk nyerni, különben a helyzet csak rosszabbodik! A kutya előbb-utóbb megunja, és elereszti a játékot. Ha biztonságosan megtehetjük, vegyük fel a játékot és ÖRÖKRE vegyük el azt a kutyától!

-         Kínáljuk meg a kutyát egy falattal a kedvenc ételéből. Amikor elereszti a játékot, vegyük el azt tőle, és legközelebb olyan helyzetet teremtve folytassuk a kiképzést, amikor előnyösebb helyzetben fenyíthetjük meg a kutyát, ha nem ereszti el a játékot (ha kell, tegyünk a kutyára szájkosarat, sima vagy szöges fojtóláncot, stb., hogy biztosan elkerülhessük az esetlegesen nekünk szánt harapást, és könnyebben uralhassuk a kutya reakcióit).

-         Ha az előbbi módszerek sem segítenek, valószínűleg erős akaratú, nagyon domináns felnőtt kutyával van dolgunk. Ilyenkor a „játékháború” megnyerése némi előzetes tervezést is igényel. Ha ezt rosszul csináljuk, könnyen pórul járhatunk. Kezdő lépésként tegyünk 2 (kettő!) nyakörvet a kutyára. Az egyik legyen sima fojtólánc, a másik lehet rendes nyakörv. Mind a normál, mind pedig a fojtó nyakörv szabályos felhelyezésére különösen figyeljünk oda, nehogy a kutya kibújhasson belőlük! Kössük egy póráz egyik végét egy fix ponthoz (oszlophoz, fához stb.). Amikor a kutya a szájában tartja a játékot, csatoljunk pórázt a normál nyakörvre, vezessük a kutyát arra a helyre, ahol a másik póráz a fához van kötve, és csatoljuk ezt a fához kötött pórázt a kutya fojtóláncára. A kutya most egyszerre két pórázhoz van kötve, és mindegyik póráz másik nyakörvhöz csatlakozik. Most adjunk parancsot a kutyának, hogy dobja el a játékot, majd hátralépve feszítsük meg a pórázokat. Óvatosan, de határozottan húzzuk mindaddig a pórázt, amíg a fojtólánc feszülése miatt a kutya fulladni nem kezd. Ekkor már ne feszítsük tovább a pórázt, de mindaddig tartsuk ebben a megfeszített helyzetben, amíg a kutya el nem ejti a játékot. Ha a kutya ellenszegül, küzd, harcol, megpróbál a nyakörvekből kibújni, stb., ne sajnáljuk meg, ne tegyünk semmit, csak tartsuk a pórázt feszesen! Amint a kutya elejti a játékot, szóban dicsérjük meg! Ha a kutya veszélytelenül megközelíthető, menjünk oda hozzá, és nyugodtan dicsérjük meg. Ha a közeledésünkre agresszíven reagál, vagy ha ismét megpróbálja felvenni a játékot, ne ijedjünk meg, ne kiabáljunk, ne szaladgáljunk! Csak annyit mondjunk neki nyugodt hangon, hogy „NEM! DOBD EL!”, majd hátralépve ismét feszítsük meg a pórázt. Ez a módszer nem hajtható végre vadul, kapkodva. Őrizzük meg nyugalmunkat, így megelőzhetjük saját magunk és a kutya testi-lelki sérülését is. Tulajdonképpen a nyugalom és higgadtság ennél a módszernél többet nyom a latban, mint az oxigénhiányos állapot előidézése, vagyis az erőszak. Ha a kutya rájön, hogy ez nem valami izgalmi állapotunkban tett egyszeri cselekvés, hanem nyugodt, következetes fenyítés, ami mindaddig fog folytatódni, amíg csak be nem hódol, nagyot növünk a szemében vezetőként is. Megtanulja, hogy teljes nyugalommal képesek vagyunk bármikor megfojtani. A módszer semmiféle sérülést sem okoz a kutyának, valódi fájdalmat nem érez, csupán levegőt nem kap mindaddig, amíg be nem hódol. Ha a gazda a saját izgatottsága miatt kiabál, ugrándozik, a kutyát vagy saját magát féltve megijed, és az egészből valóságos viadalt rendez, vagy a kutyát megsajnálva következetlen lesz és enged neki, akkor ezzel magának a módszernek a célját teszi okafogyottá. Mindaddig következetesen fojtsuk le a kutyát, amíg az közeledésünkkor utánunk vagy a játék után kap. Ha veszélyesnek érezzük lehajolni az elejtett játékért, akkor rúgjuk félre azt a kutya hatóköréből. Ez az egyik olyan módszer, amikor a győzelem biztos tudatában vehetjük fel a kesztyűt a legdominánsabb kutyával szemben is. Erre a kétpórázos fojtó eljárásra csak nagytestű, domináns felnőtt kutyák esetén van szükség. A kistestű domináns kutyákra is tegyünk fojtóláncot, de esetükben általában elegendő az, ha egyszerűen felemeljük őket a földről, és mindaddig lógatva tartjuk, amíg el nem dobják a játékot, illetve fel nem hagynak az agresszív viselkedéssel. Kölyköknél ugyanez a helyzet, de rájuk lehetőleg ne tegyünk fojtóláncot. Egyes gazdák túlságosan keménynek tartják a módszert és ezért aztán nem is folyamodnak hozzá, mi több, egyes kutyakiképzők és állatvédők is ellenzik. Egyet azonban nekik is tudomásul kell venniük: nagytestű, erősen domináns kutyáknál nem sok választásunk van, vagy kemény kézzel és következetesen rendezzük a dominancia kérdését, még mielőtt a kutya megharap valakit, vagy elaltatjuk a kutyát. És ne feledjük, az ilyen kutya már el van ugyan rontva, de még megmenthető! Domináns, erős kutya mellé erős, még dominánsabb, következetes gazda kell, másképpen csak idő kérdése, hogy a kutya átvegye az uralmat. Kényes, finom, álmokat kergető emberek lehetőleg ne válasszanak domináns fajtát háziállatnak, mert végül vagy ők járnak pórul vagy a kutyájuk. A helyesen felnevelt, dominanciára hajlamos, nagytestű kutyafajták egyedei minden gond nélkül követő magatartásra nevelhetők, és gond nélkül tarthatók. Ha nem így van, az kivétel nélkül mindig a gazda hibája!

 

A domináns kutya kiképzéséhez minőségi felszerelés kell

 

A kétpórázos lefojtás alkalmazása megbízhatatlan, gyenge minőségű nyakörv, póráz, lánc, karabiner, stb. felszerelés használatával életveszélyes! Ha a felszerelés bármelyik része váratlanul felmondja a szolgálatot az akció kellős közepén, és szakad, törik, csúszik, beragad, nem ereszt vissza, stb., akkor nagyon könnyen egy nem éppen jókedvében lévő, dominánsan agresszív, nagytestű felnőtt kutyával találhatjuk szembe magunkat, amit bizony jobb lenne elkerülni. Ha ilyenkor a kutya győzhet, akkor mi mindenképpen vesztettünk!

 

Használjunk jó minőségű anyagokat, bevált a kézi munkával készített zsíros bivalybőr póráz és nyakörv, illetve a szintén kézi munkával összeállított kikötő- és fojtóláncok használata. Ha a kutya hajlamos a póráz elrágásával próbálkozni, használjunk részben vagy teljes egészében láncpórázt. A láncok betekeredését megfelelő forgók alkalmazásával kerülhetjük el.

 

Ha a kutyával nincsenek őrző-védős terveink, akkor kerüljük vele a huza-vonós, kötélhúzós játékokat, mert ezek segítenek kialakulni benne a játékok iránt érzett birtoklási vágyat.

 

Ha azonban vannak efféle terveink (sport, Schutzhund, területőrző, személyőrző, szolgálati kutya, stb.), akkor kénytelenek leszünk ilyesféle játékok minél többszöri játszásának segítségével minél inkább kialakítani a kölyökben a rongy, az ütőzsák, a harapó-ék, a fogókar és a ruha megharapására irányuló ösztönt. Ilyenkor azonban már a lehető legkorábban meg kell történnie annak, hogy nagyon közeli jó viszony és kölcsönös bizalom kialakításával rászoktatjuk a kölyköt: hagyjuk ugyan nyerni néhányszor a huza-vonában, ám utána minden további nélkül oda kell adnia a rongyot. Nagyon jól beválik ilyenkor, ha jutalomfalattal háláljuk meg a kutyának a rongy átengedését. Őrzés-védelemre szánt kölyök esetén egyben ez a legalkalmasabb idő az „ERESZD!” parancs tanításának megkezdésére is.

 

Semmilyen kutyát soha ne engedjünk az ágyunkra vagy más bútorainkra! Ez ugyanis az egyik legnagyobb hiba, amit dominanciára hajlamos kutya gazdájaként elkövethetünk. Ha több kutyát is falkában tartunk, ez szinte biztosan kutyák közti harcokhoz fog vezetni, és sokszorosára növeli a potenciális dominancia-problémák kialakulásának lehetőségét.

 

Ebédidő

 

Dominancia-problémákkal küzdő kutyát soha ne eresszünk a konyhába vagy ebédlőbe, stb., amikor eszünk! A legrosszabb, ami ilyenkor történhet, hogy az asztalról etetjük a domináns kutyát (értsd: ételt adunk/dobunk neki evés közben). Csak ismételni lehet, hogy mindig a falkavezér eszik legelőször, és ő kapja a legjobb falatokat. A kutyának semmi keresnivalója a lakásban, a konyhában pláne nem, ebédkor meg semmiképpen.

 

Ha ételt adunk az asztalról a kutyának, azzal biztosan csak rontjuk a helyzetet.

 

Agresszió az etetőedény körül

 

Egyes kutyák esetén gyakori gond, hogy agresszívek az etetőedényük közelében. Az étel miatti agressziónál két dologra kell ügyelnünk:

 

-         Kölyökkutyáknál akadályozzuk meg, előzzük meg az efféle agresszió kialakulását

-         Szabjunk gátat a már kialakult agressziónak

 

A legtöbb kutyakiképző azt ajánlja, hogy rendszeresen vegyük el a kölykök elől az etetőedényüket, így gyakoroljuk az étel agressziómentes átengedését. A módszer többnyire eredményes is, érdemes azonban átgondolni a helyzetet egy másik nézőpontból is. Ha azt szeretnénk, hogy a kutya ne legyen agresszív az etetőedénye körül, akkor talán mégsem az a legjobb válasz erre, ha mi magunk vesszük el előle az ételt! Éppen ellenkezőleg, nem tesz túl jót a kutyánknak az, ha túl sokszor eljátsszuk ezt vele! Mert a kutya ugyan hozzászokik ahhoz, hogy minden további nélkül átengedje nekünk az ételét, de nézzük csak meg a helyzetet közelebbről a kutya szempontjából is:

 

Tegyük fel, hogy nagyon éhesek vagyunk, és édesanyánk készít nekünk egy tálnyi ételt. Elkezdünk enni, ám ekkor édesapánk egyszer csak odanyúl, és MINDEN LÁTHATÓ OK NÉLKÜL elveszi előlünk a tálat. Hiszen sose mondtunk vagy tettünk semmi olyasmit, amiért ilyen büntetés járhatna, hogy megvonják tőlünk az ételt. Kis idő múlva édesapánk visszateszi ugyan elénk a tálat, ám alig kezdünk újra enni, megint elveszi előlünk. Ez joggal zavar össze bennünket, mert akaratlanul is egyfajta büntetésként éljük meg. Ha édesapánk egész gyermekkorunkban így tesz velünk, akkor nyilvánvalóan semmibe vesz bennünket, és ahogy cseperedvén egyre csak nő bennünk a zavar, eljön a pillanat, amikor az asztalra csapunk, hogy: „ELÉG EBBŐL! ÁLLJ MÁR LE!”

 

Ezért talán jobb, ha másként, a kölykök bizalmának megnyerésével vesszük elejét az étel körüli agresszió kialakulásának. Arra tanítsuk őket, hogy jófiúk vagyunk, és mindig igazságosak. Tanítsuk meg őket arra, hogy mindig le kell ülniük, mielőtt eléjük tesszük az etetőedényt. Kivétel nélkül mindig, egész életükben.

 

Miközben a kölyök eszik, lágyan beszéljünk hozzá, majd egy idő múlva nagyon lassan és szelíden simogassuk meg a hátát. Legyünk nagyon, nagyon nyugodtak, kerüljük az ideges hátba veregetést. Azt szeretnénk, ha a kölyök megtanulná: ha a közelében vagyunk, amikor eszik, az jó dolog. Később fokozatosan, de a kutyát az evésben nem zavarva, növelhetjük a simogatással töltött idő hosszát, belenyúlhatunk a táljába, de sose vegyük el azt előle! Ha mégis agressziót mutatna, rázzuk meg és szidjuk le. Ha azonban ezt a megfelelő türelemmel és fokozatossággal végezzük, akkor megtanulja, hogy nem baj az, ha a tálja környékén vagyunk.

 

Idősebb kutyák esetén, ha azok kölyökkorukban nem tanulták meg a fentieket, már nem is biztos, hogy érdemes megvívni velük a csatát. Ha olyan idősebb kutya kerül a kezünk alá, amelyikben már kialakult és megerősödött az étel körüli agresszió, többnyire jobban járunk, ha annyiban hagyjuk a dolgot, és e szerint viselkedünk a kutyával. A legtöbb, amit ilyenkor még gond nélkül elérhetünk, hogy tőlük is megköveteljük az etetés előtti leülést. A legjobban tesszük, ha az ilyen kutyákat a ketrecükben vagy a kenneljükben, más kutyáktól és emberektől elkülönítve etetjük: csak tegyük eléjük a tálat, és hagyjuk őket magukra.

 

Az ételre agresszív kutyák esetében SOSE HAGYJUNK ÉTELT A TÁLJUKBAN, és SOSE ETESSÜK ŐKET A KETRECEN/KENNELEN KÍVÜL. Ha nem így teszünk, az csak bajt okoz. Ha etetés után 10 perccel még mindig étel van a tálban, nyissuk ki a ketrecet/kennelt, eresszük ki a kutyát, zárjuk be a ketrec/kennel ajtaját, különítsük el a kutyát, majd vegyük el a tálját. Megfelelő etetés mellett a kutya eledele mind minőségben, mind pedig mennyiségben pontosan be van lőve, ha tehát nem eszik, akkor vagy túl kövér, vagy egyszerűen nem éhes. A kutyának különben sem árt semmit, ha hetente egy napig nem eszik, sőt, éppen ellenkezőleg, heti egy nap koplalás inkább javít az egészségi állapotukon, mintsem ront!

 

Mikor és hogyan simogassuk és dicsérjük a domináns kutyát

 

A domináns kutyával létfontosságú a minél szorosabb kapcsolat és kötődés kialakítása. Az ilyen kutyák ugyanis a falkasorrend árnyékában élnek és halnak is. Az ellenőrzésünk alá vonásuk egyetlen módja a jó kapcsolat kialakítása. Ennek azonban a mi feltételeink szerint kell történnie.

 

Ha újságot olvasunk, vagy a számítógépen dolgozunk, és a kutya hozzánk jőve simogatásra próbál rávenni, rákényszeríteni bennünket, akkor tulajdonképpen egyfajta domináns viselkedésformát mutat. Az ilyesmit nem szabad megengednünk, és a kutyát azonnal küldjük lefeküdni! Az igazság az, hogy falkavezérségünk megszilárdításának egyik legeslegjobb módszere az, ha hosszabb ideig tartó „feküdj” parancs feltétlen teljesítésére bírjuk rá a kutyát.

 

Szinte minden kutya igényli a simogatást. Nagy különbség van azonban a vidám, barátságos, csak egy futó simogatást igénylő kutya, és a domináns kutya között, amelyik magára szeretné vonni teljes figyelmünket, ránk szeretné kényszeríteni magát, amikor éppen valami mással foglalkozunk. A kétféle helyzet között a tapasztalat segíthet különbséget tenni. Ha a kutyánk csak simogatásra vágyik, de semmilyen más jelét sem mutatja a dominanciának, akkor nincs különösebb baj. Ilyenkor csak arra ügyeljünk, hogy a kutyának valamilyen parancs előzetes teljesítésével mindig ki kelljen érdemelnie a simogatást. Adjunk neki például „ülj!” vagy „feküdj!” parancsot, majd ennek teljesítése után simogassuk meg.

 

Teendők ajtó és lépcső közelében

 

Soha ne hagyjuk, hogy a kutya előttünk menjen ki vagy be az ajtón, illetve le vagy fel a lépcsőn! Ez emberek számára vajmi keveset jelent ugyan, ám dominanciára hajlamos kutyák számára annál többet. Valahányszor sétálni visszük a kutyát, az ajtónál mindig ültessük le. Ugyanúgy, ahogyan az etetés előtt is mindig leültetjük.

 

Ha egy kutya megpróbál előttünk le- vagy felrohanni a lépcsőn, a térdünkkel nyomjuk neki a falnak vagy a korlátnak, és ne engedjük! Séták alkalmával tanítsuk meg a kutyának a „várj!” parancsot, amit aztán jól felhasználhatunk ajtóknál és lépcsőknél. A szoktatásnál használhatunk fojtóláncot és kötelet, ha szükséges. A kötél olyan rövid póráz, aminek nincs külön fogantyúja, nehogy beleakadhasson valamibe, ha a kutya maga után húzza a földön. A fojtólánc és a kötél így mindaddig veszélytelenül folyamatosan a kutyán lehet, amíg csak szükséges, így, ha ajtó vagy lépcső környékén fegyelmezni kell, mindig kéznél van.

 

Agresszió az ismerőseink felé

 

Ha a kutya agressziót mutat a házunkba érkező bizonyos látogatók felé, az is a dominancia egyik formája. A kistestű kutyát tartó emberek ezt néha aranyosnak érzik, míg mások örülnek neki, hogy a kutyájuk védelmezően viselkedik. Ám valójában mindketten tévednek. A kutyának meg kell tanítani, hogy az efféle viselkedés elfogadhatatlan.

 

Ennek legkönnyebb módja az, ha ilyenkor szóban leszidjuk a kutyát, és ketrecébe zárjuk vagy egy másik szobában, illetve a kenneljében helyezzük el a látogatás idejére. Ha azt látja, hogy mindenkor az ellenőrzésünk alatt tartjuk a környezetét, az megerősíti falkavezér mivoltunkat. A falkában a falkavezér dönti el, hogy ki és mikor harcolhat. Ha megengedjük a kutyáinknak, hogy maguk dönthessenek róla, kit is támadnak meg, azzal egyben talajt adunk domináns ösztöneik kibontakozásához is.

 

Az őrző-védő kutyákkal dolgozó emberek hamisnak találhatják a fenti állításokat, mert sokuk szerint az ilyen kutyáknak bizony nemritkán önállóan kell helyt állniuk. Az igazság azonban az, hogy a Schutzhund-os, személyőrző, és/vagy rendőr szolgálati kutyák sosem dolgoznak önállóan. Esetükben a kiképzés alkalmával a tréner állítja fel, szabja meg előre a majdani támadás, a későbbi harc szabályait. A kutya ilyenkor tanulja meg, hogy mikor szabad harapni és mikor nem. Az őrző-védő kiképzés igazság szerint még segíthet is a falkasorrend kialakításában, amennyiben a kutya életének összes többi, a dominanciához fűződő részlete megfelelően rendezett.

 

Ajtó és lépcső

 

Ha egy domináns kutyával élünk együtt, akkor számos aprócska dolog betartásával kell megértetnünk a kutyával, hogy mi vagyunk a főnökök, életének vezérlő csillagai, akire felnézhet, és akit tisztelhet. Az egyik ilyen aprócska teendő az, hogy a kutya mindig engedjen előre bennünket az ajtóknál és a lépcsőknél. Ez ugyan bagatellnek tűnhet, ám valójában óriási eredmény. Ha ragaszkodunk az efféle apróságokhoz (amelyek kierőszakolásához többnyire nincs szükség valódi harcra, konfliktusra), ezzel megadhatjuk a kutyás kapcsolat alaphangját.

 

A kutyák elleni agresszió

 

A kutyák elleni agresszió nehéz ügy. A legkönnyebb nagyon fiatalon, lehetőleg kölyökkorban kezelni, még mielőtt komoly problémává válhatna. Ne engedjük verekedni a kölyköket! Ha túl komolyra fordul és eldurvul a játék, lépjünk közbe és rázzuk ki belőlük a szuszt. Hamar megtanulják, hogy mi döntjük el, játszhatnak-e egyáltalán, és ha igen, mennyire durván.

 

A felnőtt kutyák kutyák elleni agressziójának kezelése már teljesen más kérdés. Ehhez komoly esetekben már szájkosárra és elektromos nyakörvre is szükség lehet. A szomorú igazság azonban az, hogy egyes olyan felnőtt kutyák esetén, amelyek kölyökkorukban nem tanulták meg a fenti engedelmességet, nincs az a mennyiségű tréning, amivel teljesen kiiktatható lenne a kutyák elleni agresszió.

 

Alpha-roll (hátrafektetés): EGY OSTOBA, ÉS NAGYON VESZÉLYES MÓDSZER

 

Ha valaki szájkosár nélkül megpróbálna hátrafektetni egy valóban domináns, felnőtt Fila brasileiro kant, hát azt bizony valószínűleg megennék vacsorára! Amikor tehát az emberek (nem utolsó sorban a mostanság népszerű „kutyákkal suttogó” TV-sorozatok hatására) lelkesen beszélnek arról, hogy fogták a felnőtt, „domináns” kutyájukat, és csak úgy egyszerűen hanyatt fordították, hát az csupán az orosz ruletthez hasonlítható!

 

Mert mi is a hátrafektetés (alpha-roll)? Amikor egy kutya domináns viselkedés-jegyeket mutat, sok kutyakiképző azt javasolja az újdonsült gazdinak, hogy fogja a kutyáját, kényszerítse azt hanyatt a földre feküdni, és mindaddig nézzen vele farkasszemet, míg az el nem fordítja a tekintetét. A gazdának mindeközben le kell térdelnie/guggolnia/hajolnia a kutyához, erővel a földön fekve kell tartania azt, és a pofája két oldalát megragadva egyenesen a szemébe nézni, míg a kutya be nem hódol.

 

Nos, a dolognak van némi valóságalapja, mert a módszer működik a nagyon kistestű kutyák esetén, illetve akár azoknál a nagytestűeknél is, amelyek nem igazán dominánsak. De egy igazán domináns nagy kutyával jobb, ha nem próbáljuk meg! Korántsem biztos ugyanis, hogy sértetlenül, mi több, hogy élve megúsznánk! És persze az „őrjöngő” kutyát is el kéne altatni.

 

A legszomorúbb azonban mindebben az, hogy nem feltétlenül kellene ennek így lennie, csakhogy az emberek sajnos feltétel nélkül megbíznak az éppen legfelkapottabb csodálatos kutya-dokiban, és az általa adott tanácsokban.

 

És az alpha-roll az eddigi egyik legbutább, legveszélyesebb tanácsa!

 

Sose feledjük: ha bajuszt akasztunk egy nagytestű domináns kutyával, az csak olyan konfliktus legyen, amelyet biztosan meg is tudunk nyerni!

 

És az alpha-roll nem ilyen! Egy 60-70 kilós Fila kan egy pillanat alatt lemos bennünket a pályáról, még hanyatt fekve is, ha úgy dönt. És ha kihívjuk magunk ellen sorsot, kötözködünk vele, akkor jó esély van rá, hogy úgy dönt.

 

A különösen kemény, erősen domináns nagytestű kutyák esetén a legtöbbször sokkal inkább beválik az, ha a testbeszéd aprócska fortélyai, illetve szóbeli parancsok segítségével közelítjük meg a feladatot. Más szavakkal, ahelyett, hogy olyan helyzetet teremtenénk, amelyben a kutyával eddig nagy nehezen már kialakított köteléket, kötődést és bizalmat a sárga földig lerombolva nyíltan konfrontálódnánk vele, jobban tesszük, ha teljesen elkerüljük az ilyen helyzeteket, vagy maximum a szemébe bámulva mély hangon szidjuk le a kutyát. Gondoljunk csak bele: a farkas falka alfa hímjének sem kell ahhoz feltétlenül rátámadnia a többi falkatagra, hogy azok utat engedjenek neki. Testbeszéd és hangok segítségével az alfa egyed szinte bármit megtehet, amit csak kell.

 

A kutyát azonban már ehhez is alaposan ismernünk kell, hiszen vannak annyira domináns egyedek is, akiknél már a szemezés erőltetése sem biztos, hogy a legjobb ötlet, mert már akár ez is nyílt fizikai támadást válthat ki náluk. Ilyenkor ne menjünk bele bizonytalan kimenetelű összecsapásokba, mert egyrészt testi-lelki sérülést okozhatunk magunknak vagy a kutyánknak, másrészt, ha a kutya kerül ki győztesen, akkor az egész eddigi munkánk kárba veszett! A legjobb, ha ilyenkor egyszerűen nyugodtan kivárjuk, amíg más módon megoldhatjuk a rangsorproblémát, vagy amíg olyan helyzetet nem teremthetünk, amikor biztosan el tudjuk hárítani az esetleges támadást, és végül mi nyerjük meg a harcot. A lényeg az, hogy csak okosan bocsátkozzunk harcba, a küzdelmet mi irányítsuk, ne pedig a kutya! Ha egy helyzetet csak a konfrontáció elodázásával tudunk megoldani, akkor tegyük azt. Ekkor is fontos azonban, hogy a számunkra legkedvezőbben zárjuk le a szituációt, azaz mindig a miénk legyen az utolsó szó! Mivel a döntő harcra végül is nem került sor, továbbra is megőrizhetjük alfa pozíciónkat, ha leszidjuk a kutyát, majd vagy pórázra véve vezetjük el a helyszínről, vagy a „lábhoz!” paranccsal kényszerítjük a követésünkre, és odébb állunk.

 

Nem lehet elégszer ismételni a kutya minél alaposabb ismeretének fontosságát. Tudnunk kell azt is, hogy az igazán erősen domináns, makacs kutyákat esetleg már az is harcra ingerelheti, ha egy konfrontáció után a „feküdj!” paranccsal próbáljuk őket megadóbb pozícióba kényszeríteni. Tartsuk hát be az alapszabályt, és (ha csak végképp nem elkerülhetetlen) ne bocsátkozzunk semmiféle harcba a kutyánkkal! Ha ugyanis tényleges fizikai adok-kapokra kerül a sor az állattal, lényegesen többet veszíthetünk a helyzettel, mint amennyit nyerhetünk vele. Mindig jobb más módon az ellenőrzésünk alá vonni. Ha például azt látjuk, hogy egy helyzetet követően a hátát felpúposítva megmerevedik, akkor semmiképpen se próbáljuk meg egy „feküdj!” paranccsal megmutatni neki, mennyivel magasabb rangúak is vagyunk, hanem inkább „lábhoz!” paranccsal vezessük a ketrecébe. A lényeg, hogy bármi olyasmit parancsoljunk, amit a kutya biztosan végrehajt, ám ennek ilyenkor nem feltétlenül kell a legmegadóbb pozíciókat eredményezniük, csak miénk legyen az utolsó szó, hogy jól jöhessünk ki az adott helyzetből. A kutya agyában ez úgy fog lecsapódni, hogy még mindig mi tartjuk az ellenőrzésünk alatt őt is meg a környezetét is.

 

Ha olyannyira kiélezünk, erőltetünk egy helyzetet, hogy a kutya ténylegesen támadásba lendül, akkor már biztosan hibáztunk valahol. Tévesen ítéltük meg a helyzetet, és most bajban vagyunk. Méghozzá nagy bajban. A cél az, hogy még annak megtörténte előtt felismerjük a potenciálisan támadásba torkollható helyzeteket, hogy aztán a nélkül kerülhessük el azt, hogy a kutya szemében presztízsveszteséget szenvednénk.

 

Tegyük fel például, hogy már eleve egy végletekig elrontott, nagyon domináns felnőtt kutya kerül a tulajdonunkba. Észrevesszük, hogy a kutya egy bizonyos játékot nem akar letenni, kialakult tehát nála a játék miatti agresszivitás. Próbálkozunk mindenfélével, végül úgy tűnik, hogy az elektromos nyakörv segít, hiszen áramütés hatására a kutya végül mégiscsak megtanulja parancsra eldobni a játékot. Igen ám, de hiába ejti el parancsra a játékot, olyan erős benne az ösztön, hogy elejtés után is tovább őrzi, védi, a sajátjának tekinti. Amikor megpróbálunk lehajolni érte, hogy felvegyük, megkockáztatjuk, hogy a kutya megharap bennünket. Ez például tipikusan olyan helyzet, amikor a helyzetet nem a játék birtoklásáért folytatott erőszakkal, harccal kell megoldani, hanem a kutyát „lábhoz!” parancs után egyszerűen el kell vezetni a helyszínről, el kell zárni, majd visszamenni és felvenni a játékot. Hát nem egyszerűbb akkor, amikor a kutya nem áll őrangyalként felette? Amint erősödik a kutya és a mi egymás iránti kölcsönös kötődésünk és bizalmunk, később már egyre jobban megerősödünk falkavezérként, és a kutyától minden további nélkül elvehetjük majd az elejtett játékot, még később pedig már az elektromos nyakörvre sem lesz ahhoz szükség, hogy eldobja azt: megteszi csupán parancsra! Ez azonban körülbelül 6 hónapnyi következetes munkát igényel. De megéri.

 

Összefoglalva

 

Ne feledjük:

 

-         Csak biztosan megnyerhető harcba bocsátkozzunk bele!

-         Amikor csak lehet, erő helyett használjuk inkább az eszünket, derítsük ki a probléma okát, és annak alapján orvosoljuk a bajt!

-         Az esetek többségében többet vesztünk, mint amennyit nyerünk, ha harcba bocsátkozunk a kutyával – még ha sikerül is nyernünk!

 

Sose feledjük, hogy a kutya sokkal, de sokkal boldogabb és vidámabb lesz, ha végleg átengedve nekünk a falkavezérséget, végre megkönnyebbülhet. Mintha csak nagy teher esne le a válláról. Ez a gondolat, hogy a végén sokkal jobb és könnyebb sora lesz a kutyának, sokat segíthet a különféle dominancia-problémák kezelésének nem egyszer hosszú és rögös útján.

 

Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a kutyák nem csak velünk vívhatnak harcot a dominanciáért, a rangért, hanem egymással is! A kutyák egymás közti, ragsorért vívott harca erőszakos, brutális, hangos, és veszélyes. Ha több kutyát falkában tartunk, különösen, ha dominanciára hajlamos egyedeket, vagy ha az egymás közti rangsor még nem eldöntött, vagy ha a falkába idővel új kutyákat is befogadunk, fel kell készülnünk az efféle harcokra is. Felkészületlenül még azt is inkább kétszer gondoljuk meg, hogy egyáltalán közbelépünk-e. A kutyák egymás közti harcába számos módszer szerint lehet beavatkozni, a módszerek a szerint különböznek leginkább, hogy milyen méretű és temperamentumú kutyákról van szó, miért folyik a harc, hány kutya kapcsolódott bele, valamint, hogy hány hozzáértő ember, milyen eszközökkel áll rendelkezésre a beavatkozáshoz. Az efféle harcokat lehetőség szerint mindig jobb elkerülni, illetve megelőzni. A kutyacsaták felszámolásáról és a megelőzési módszerekről külön ejtünk szót.