A kutya tartásához kapcsolódó magyarázatok

5 - Viselkedési problémák és kezelésük

XVI. A kutyakiképzésről.

Viselkedési problémák és kezelésük

XVI. A kutyakiképzésről.

A kutyakiképzésben nincsen semmi titok vagy varázslat. A jó kutyakiképzés legnagyobb részben egyszerűen a józan észre, a tapasztalatra, illetve a kutyák gondolkodását és cselekedeteit alapvetően meghatározó falkarendszer megértésére épül. Alapvető a megfelelő tapasztalatok tudatos gyűjtése és felhasználása.

Sajnálatos módon egyre több a tapasztalatlan vagy rossz tapasztalatokkal rendelkező, illetve a megfelelő tapasztalatokból ugyan, ám hamis következtetéseket levonva kutyakiképzésre vállalkozó ember.

A kutyakiképzésnek nem feltétlenül akkor kell elkezdődnie, amikor hazaviszünk egy nyolchetes kölyköt, vagy amikor a tízéves kutyánk megharap egy gyereket. A kutyakiképzés nem akkor kezdődik, amikor összevásároljuk az ehhez szükséges felszereléseket, és elsajátítjuk a különböző képzési technikákat. Nem is akkor kezdődik, amikor a kutya kezd szót fogadni, teljesíteni a parancsainkat. És nem is akkor, amikor sikeres ilyen-olyan vizsgát teszünk a „szuperül kiképzett” kutyánkkal. Nem, nem. A kutyakiképzés valójában azon a napon kezdődik el, amikor legelőször elhatározzuk magunkat arra, hogy igenis megismerjük, megtanuljuk, hogyan is gondolkodik a kutyánk, hogyan is viszonyul a világhoz, amelyben él. Akkor kezdődik, amikor tisztelni kezdjük a kutyát. Amikor elhatározzuk, hogy olyan módon viszonyulunk hozzá, amit mindketten megértünk és tiszteletben tartunk. Amikor eldöntjük, hogy bizalomra, párbeszédre és következetességre épülő szoros kapcsolatot építünk ki a kutyával. Ha így teszünk, akkor a kutyánk minden körülmények között hallgatni fog ránk, nem csak akkor, ha éppen úgy tartja úri kedve. Ha viszont nem így cselekszünk, akkor ennek ellenére elérhetjük ugyan, hogy a kutya a legkisebb kézjelre vagy parancsszóra a leghihetetlenebb kunsztokat is végrehajtsa a kedvünkért, ám éles helyzetben szinte bizonyosan cserben hagy bennünket.

A kutyakiképzés leginkább a focihoz hasonlítható: mindenki úgy érzi, ő ért hozzá a legjobban! Ezért aztán rengetegfajta elképzelés, módszer, technika is létezik ebben a témakörben, amelyekből a reménybeli kiképzők kedvükre válogathatnak, így kialakítva a maguk saját elképzelései szerint felépített „iskolát”. Mindent összevetve azonban szinte minden kutyakiképző besorolható három fő kategória valamelyikébe.

Az első nagy csoportba azok a kutyakiképzők sorolhatók, akik jutalomfalat vagy játékszer felajánlásával könyörögnek a kutyának, hogy az tegyen meg valamit, illetve gyakorlatilag megvesztegetik azt. A jutalomfalatok vagy játékszerek kiképzés közbeni alkalmazása önmagában természetesen még nem lenne baj. A baj inkább az, hogy az ilyen kiképzők nagy része mást nem is használ! Elmarad tehát a zavaró, figyelemelterelő technikák, illetve a fenyítés használata. Ezt sokuk azzal magyarázza, hogy sokkal "humánusabb" a tisztán csak pozitív megerősítéssel (élelemmel, játékkal) dolgozó technikák használata, a fenyítés „brutális, elavult, idejétmúlt, primitív”. Nem csoda, ha ezt a módszert számos kutyakaja-gyártó is szponzorálja, fennen hirdeti!

A módszer maga azonban ebben a formájában egyáltalán nem hatékony: a kutya ugyanis gyakran úgy érzi, hogy a felajánlott jutalom nem áll arányban a tőle elvárt teljesítménnyel, és egyszerűen megtagadja a parancs teljesítését! Ráadásul az így kiképzett kutyák többsége tolakodó, domináns, gyakran antiszociális, agresszív felnőtt lesz, és kezelhetetlenné nyilvánítva állatmenhelyeken végzi. Pedig csak az elhibázott kiképzésnek "köszönhetik”, hogy azzá lettek, amik.

A második nagy csoportba az előbbi csoporttal ellentétes nézeteket hangoztató kiképzők tartoznak, akik a kutya megfélemlítésével erőszakolják ki, hogy a kutya megtegye, amit elvárnak tőle. A dolog lényege, hogy a kutyára kényszerítő eszközt, jellemzően fojtóláncot adnak, majd egyszerűen ezzel kényszerítik mindenre. A módszernek sok híve van a profi kutyakiképzők körében, mert számukra az idő pénz, elegendő erő közvetítésével pedig a kutya gyorsan megtanítható szinte bármire.

A módszer legnagyobb hátulütője, hogy az így kiképzett kutyák a legritkább esetben kedvelik a kiképzőjüket, a többségük valójában inkább fél tőlük. Az ilyen kutyákra ráismerhetünk, amikor szinte minden parancsra a farkukat a hasuk alá húzzák, a földön csúsznak, vagy éppenséggel maguk alá vizelnek félelmükben. Az ilyen kutyák nem szeretnek a gazdájuk közelében lenni, mert sosem tudhatják biztosan, mikor csap le újra a mennykő!

Mindkét eddigi kategóriában közös vonás az, hogy a segítségükkel kiképzett kutyák szinte kivétel nélkül vagy nem kedvelik, vagy nem tisztelik a gazdájukat. Márpedig ha nem jó a kapcsolatunk a kutyával, vagy ha az nem tisztel bennünket falkavezérként, akkor soha nem fogjuk tudni kihozni belőle a maximális, megbízható eredményt.

A két rossz példa után most lássuk végre a harmadik, kívánatos kategóriát is. Az ebbe tartozó kiképzők valahol az első két kategória között elhelyezkedő módszerek segítségével képzik ki a kutyát. Igyekeznek megtartani az arany középutat, ám szükség esetén nem haboznak többé-kevésbé elhajlani valamelyik előző kategória irányában sem, a céltól és az adott kutyától függően. Az ilyen kiképzők jutalomfalattal, játékkal, dicsérettel segítenek a kutyának túljutni egy-egy tanulási fázison, amikor is a kutya tulajdonképpen megtanulja egy-egy parancs, például az „ül!” jelentését. Ha a kutya már ismeri a parancs jelentését, a kiképző egyre zavaróbb környezetben, a kutya figyelmét mindinkább elterelő körülmények között hajtatja végre vele a már ismert parancsot. Ha például a kutya már ismeri a „fekszik – marad!” parancsot, akkor ilyenkor már „csak” azt kell megtanulnia, hogy a parancsot akkor is végre kell hajtania, és akkor is fekve kell maradnia, ha labdát gurítanak, vagy kolbászt dobnak le közvetlenül eléje! Ha a kutya ebben a kiképzési fázisban nem engedelmeskedik, és megszegi a parancsot, akkor a kiképző megtanítja rá a kutyát, hogy ha nem engedelmeskedik, akkor megfenyítik.

A kutyák falkában élő és gondolkodó állatok, így attól még nyugodtan szerethetnek minket, hogy ugyanakkor esetleg egyáltalán nem tisztelnek bennünket! A gazdák 99%-a sajnos egyáltalán nem érti, hogy a kutya egész életének legfőbb mozgató rugója az, hogy meg szeretné őrizni a harmóniát a saját falkáján belül. A viselkedési problémák túlnyomó többsége abból ered, hogy a kutya életterében nagyon zavarosak a falkabeli szabályok, sorrendek, vagy egyáltalán nem is alakult ki ilyesmi. Ezért van aztán az, hogy a viselkedési problémák orvoslásának ugyan nagyon fontos része az engedelmességi tréning, ám ezzel még csak körülbelül a szükséges munka negyedén leszünk túl, a gondok háromnegyed részét ugyanis többnyire az egészséges falkarendszer kialakítása és fenntartása teszi ki. Lehet, hogy a kutyánk nagyon is szeret minket, ám lehet, hogy ugyanakkor egyáltalán nem tisztel! Sok ember azzal követi el a legnagyobb hibát, hogy azzal áltatja magát, minél jobban szereti a kutyát, az annál jobban fogja tisztelni őt cserében. Az ilyen gondolkodás azonban alapvetően hamis, ezért aztán pusztán szeretettel tiszteletet vásárolni egy kutyától MINDIG reménytelen vállalkozás. Az ember-kutya kapcsolatokban a szeretet és a tisztelet két, egymástól teljesen független elem, a kutya részéről legalábbis biztosan. A kutya tiszteletét csakis kemény munkával, tanulással/tanítással és minél több jó tapasztalat biztosításával vívhatjuk ki! A kutyát tisztelnünk kell, ám tőle is tiszteletet kell követelnünk, mégpedig feltétlenül! Ha a kutya tiszteletlen velünk szemben, fokozottan figyeljünk rá, vonjuk szorosabb ellenőrzésünk alá, követeljünk tőle többet a szokottnál. Dolgoztassuk mindaddig keményebben, avatkozzunk bele mindaddig jobban a szabadidejébe, amíg csak meg nem adja nekünk a falkavezérnek kijáró tiszteletet. A falkavezér szabályozza ugyanis a falkatagok életének minden egyes pillanatát, igazságosan ugyan, ám egyben keményen és ellentmondást nem tűrő, következetes módon.

Ehhez előbb természetesen ki kell vívnunk magunknak a falkavezér rangját. A tisztelet kivívása, a jó kapcsolat kialakítása, és mindeközben a vezető szerep megszerzése és megtartása nem mindig egyszerű. Ám ha sikerül megértetnünk a kutyával, hogy mindig igazságos és következetes módon bánunk vele, elnyerjük a bizalmát, és ezzel együtt önként és örömmel besorolja magát rangban alattunk álló falkatagnak. Ettől kezdve megszabadult a bizonytalanságból eredő terhektől, tudni fogja, mit várunk tőle, és azt is, hogy a szabályok megszegését büntetni fogjuk.

A kutyák fekete-fehérben szemlélik a világot: valami vagy jó nekik vagy nem jó. Nem értik az emberi nyelvet, és többnyire nem is kell, hogy értsék, egyszerűen csak reagálnak az élet jó és rossz dolgaira.

A kutyával meg kell értetni, hogy csakis és kizárólag olyan dolgokat kérünk tőle, amit már tud és ismer. Ha valamit jól csinál, mindig tudassuk vele, hogy jól teljesített, és hogy ennek mi örülünk és büszkék vagyunk rá. Ha azonban valami rosszat tesz, akkor is mindig tudassuk vele, hogy most viszont hibázott, és ennek nem örülünk.

Engedelmességi tréningen sose fenyítsünk meg kutyát olyasmiért, amit még nem tanult. Ezzel is a kutya fekete-fehér szabályvilágát erősítjük meg. Ne büntessünk tehát pusztán azért, mert azt hisszük, hogy valamit már igazán tudhatna. Csak akkor fenyítsük meg, ha biztosan tudjuk, hogy ismeri az adott parancsot, és ennek ellenére megtagadja annak teljesítését. (Az első esetben a kutya zavart, nem tudja, mit is kéne pontosan tennie. Ha ilyenkor megfenyítjük, akkor csak még jobban összezavarjuk. A második esetben a kutya nagyon is jól tudja, mit kellene tennie, és szándékosan ellenszegül, próbára tesz bennünket. Ha ilyenkor nem fenyítjük meg, azzal csak tápot adunk az ellenszegülés alá, megalapozzuk a dominanciáját!)

A kutyának meg kell tanulnia, hogy abszolút következetesek vagyunk abban a kérdésben, hogyan és mikor fenyítünk. A falkavezéri szerep egyik legfontosabb szabálya az állandó következetesség. Ha például otthon eltűrjük, hogy a kutya agresszívan viselkedjen a vendégekkel szemben, és ezért a kutyát nem büntetjük, akkor ugyanezt a viselkedést séta közben se próbáljuk fenyítéssel büntetni! (Az őrző-védő kutyáknak természetesen ugyanilyen fekete-fehéren meg lehet tanítani azt is, hogy az agresszivitás csak parancsra, illetve egyértelmű támadás esetén engedhető meg.)

Ha jobban megértjük és közelebbről is megfigyeljük a kutyák falkabeli viselkedését, észrevehetjük, hogy míg a rangsorbeli kérdéseket a falkatagok gyakorta nagyvonalú finomsággal vagy egész passzívan intézik egymás közt, addig a tiszteletlenséget villámgyorsan és extrém agresszivitással kezelik. Cselekedjünk tehát mi is hasonlóképpen: a fenyítésnek azonnal követnie kell a fegyelmezetlenséget (max. 1-2 másodperc!), az eset után egy órával kiadott büntetés teljes mértékben hatástalan, és ezért már szükségtelenül felesleges is!

Fenyítések tekintetében a falkavezér (a kiképző) egyik legfontosabb feladata a fenyítés mértékének helyes megválasztása. Néha egy egyszerű szóbeli „NEM!” is elég ahhoz, hogy a kutya tudja, az ilyen viselkedés nem megengedhető, máskor viszont a létező legerősebb fenyítést kell alkalmaznunk – a döntés a miénk. Ha így vagy úgy, de rosszul döntünk, azzal mindenképpen kárt teszünk. (Ha például a kölyökkutya elénk akar vágni a kapunál, és túlzásba visszük a fenyítést, ezzel akár egész életére elronthatjuk a kölyköt. Ha viszont a kutya mondjuk agresszív a saját gyerekünkkel szemben, és erre csak egy laza „nem szabad” a reakciónk, akkor jobb, ha a gyerek többet inkább nem is találkozik a kutyával, mert a tragédia máris borítékolva van!) Annak eldöntése az egyik legnehezebb feladat a kezdő gazdi számára, hogy mikor, hogyan és milyen szinten fenyítsen.

Az újdonsült gazdiknak azt sem árt szem előtt tartaniuk, hogy a kutya főleg ismétlések révén tanul, tapasztalatszerzéssel. Egy új parancs megtanulásához a kutyának gyakran akár harmincszori ismétlésre is szüksége lehet. A kiképzők gyakran követik el azt a hibát, hogy azt hiszik, a kutya már pontosan érti a parancsot, holott még jó néhányszor meg kellene ismételniük ehhez az adott gyakorlatot! Az eredmény ilyenkor az lesz, hogy a gazda igazságtalanul fenyíti meg a kutyát olyasmiért, amit az nem is ért teljesen. Az ilyen fenyítés megtöri a kutya fekete-fehér szabályvilágát, lerombolja a kutyával addig kiépített jó kapcsolatunkat.

Nagy baj továbbá az is, hogy a kezdő kiképzők nagy része túlságosan is passzív. Ez részben eredhet a személyiségükből is, vagy annak eredménye, hogy hatástalan, gyenge kiképzési technikákat alkalmaz. Ilyen lehet például a pusztán pozitív megerősítésre épülő, a zavaró tényezőket és a fenyítést figyelmen kívül hagyó jutalmazási módszer; a pusztán klikkert és szájszíjat használó módszerek, stb. Félreértés ne essék, a klikkeres és egyéb markeres kiképzésnek megvan a maga szerepe a kutyakiképzésben, pusztán erre hagyatkozni azonban csak fél sikerhez vezethet. A teljes sikerhez nem elég a klikkeres kiképzés, ezt követnie kell egy figyelemelterelési kiképzési fázisnak is, utána pedig egy fenyítési fázisnak is, amikor a zavaró tényezők már olyan szintűek, hogy a kutya ellenszegül a parancsnak.

Ha fenti tanácsokat megfogadva tanítjuk a kutyánkat, jó eséllyel számíthatunk sikerre. Ne vigyük a kutyát kutyakiképző-tanfolyamokra, „kutyaosztályokba”, mert ezeken csak hátráltatjuk kutyánk tanulását. (Ilyesmire maximum a kutyánk teljes kiképzését követően látogassunk el, mintegy a figyelemelterelési fázis teszteléseként, hogy lássuk, mit vált ki kutyánkból a sok kutya, és megfordítva, hogyan viselkedik a többi kutya a miénk jelenlétében!) Ne adjuk a kutyát „bentlakásos” kutyakiképzésre sem, mert az ilyen kiképzők jó része a gyors eredmények elérése érdekében szükségtelenül magas szintű erőszakot is alkalmaz a kiképzés során. Negyven-ötven évvel ezelőtt a kutyák kiképzése szinte kivétel nélkül erőszakos módszerekkel történt, erről mára már bebizonyosodott, hogy hatékony ugyan, ám nem teszi lehetővé a jó kutya-gazda viszony kialakítását, ami a megbízható teljesítés előfeltétele. Sajnos, azóta a mérleg nyelve teljesen átbillent a másik oldalra, most a klikkeres-szájszíjas, fenyítést mellőző kiképzés a divatos. A divat azonban szerencsére máris lecsengőben van, mivel ennek következtében robbanásszerűen megnőtt a domináns, agresszív, és egyéb viselkedési problémákkal küzdő kutyák számaránya a kutyák körében. Próbáljuk tehát ebben is megtalálni az arany középutat, a jutalmazás és a fenyítés közti egyensúlyt.

Tisztelet, együttműködés, próbálkozás.

A kutyánk minden körülmények közt tiszteljen bennünket, működjön együtt velünk, és próbálja meg végrehajtani azt, amit kérünk tőle. Ha ezt sikerül elérnünk, akkor szinte bármire megtaníthatjuk. És ne ezt tekintsük jó viselkedésnek, ez legyen az alap, az elvárt viselkedés! A jó viselkedés az, ami ezt a szintet jóval meghaladja. Nagy különbség!

Sok gazda rendelkezik tiszteletlen, rossz magaviseletű kutyával. Ha ezek a gazdik képezni kezdik a kutyájukat, és a kutya egyszer csak elkezd nekik engedelmeskedni, ugyanezek a gazdik abszolút hamisan azt kezdik hinni, hogy a kutya egyszersmind tisztelni is kezdte őket.

Könyörgök, tévednek!

A tiszteletet ki kell érdemelni. A kutya tiszteletét különösen. A tisztelet az idők folyamán alakul ki, a jó vezetési technikák eredményeképpen. Nem ritka az olyan eset, hogy a kutya szinte mindenben habozás nélkül engedelmeskedik a gazdájának, mégsem tiszteli! Ha az ilyen kutyától egyszer aztán olyasmit kérünk, amit nem akar megtenni, de mégis erőltetjük a dolgot, akkor az ilyen kutya gyakran ellenünk fordul, mi pedig a fejünket vakargatjuk, hogy vajon mit és rontottunk el, és miért. Hát azt rontottuk el, hogy nincs szilárd falkaszerkezet, mert egy szilárd szerkezetű falka tagja nem lesz agresszív a falkavezér jelenlétében!

Az ellenkező végletbe azok a gazdák tartoznak, akik ahelyett, hogy parancsolnának a kutyának, kérnek tőle. Mintha szinte könyörögnének a kutyának, hogy az megtegyen nekik valamit. Nagyon gyakori jelenség kutyaiskolákban, az alapozó engedelmességi tréningeken. Sajnos az efféle kiképzés nemcsak megbízhatatlan viselkedésű felnőtt kutyákat nevel, hanem olyan viselkedési problémákat is előidéz vagy megerősít, amelyek következményeképpen agresszív és veszélyes felnőtt egyedeket kaphatunk.

Ha megtanuljuk a felelősségteljes falkaszerkezet alkalmazását, a kiképzés során pedig betartjuk a tanulási, figyelemelterelési, fenyítési fázis sorrendjét, akkor a fenntartó-emlékeztető fázissal kiegészítve olyan eszközt tartunk a kezünkben, aminek segítségével egyenes út vezet a falkavezérséghez.

A dicséret és a fenyítés mértékének helyes megbecsüléséhez a legtöbbet a tapasztalat segíthet, ha más nem indokolja ennek ellenkezőjét, biztonsági okokból kezdjük inkább mindig a nagyobb dicséret, kisebb fenyítés elvvel. A falkastruktúra terén pedig a mindennapi élet apróságainak következetes betartása árán biztosíthatjuk a leginkább saját és családtagjaink rangját. Ne feledjük: a kutyák többsége követő magatartást szeretne tanúsítani. Adjunk nekik lehetőséget rá! A kutyák többsége egyáltalán nem szeretne falkavezér lenni. Ne kényszerítsük tehát ilyesmire őket! Legyünk erős, igazságos, következetes falkavezérek, akire büszkék lehetnek a kutyái!