A Fila brasileiro fajtához kapcsolódó magyarázatok
1 - A Fila brasileiro története II.: A lehetséges ősök.
A FILA BRASILEIRO TÖRTÉNETE II.: A lehetséges ősök
Habár abban majdnem minden kinológus megegyezik, hogy valószínűleg három fajta járult hozzá leginkább a Fila brasileiro kialakulásához (a holland betolakodók által behozott harci kutyák, az ősi masztiffok és az ősi vérebek), egyes tények egy másik, pusztán történelmi dokumentumokra alapozott elméletnek is utat nyitnak.
A már az időszámításunk előtti 55-ben Angliában a betolakodók elleni harchoz is használt ősi angol masztiffnak szinte bizonyosan fontos szerepe volt a fajta kialakulásában, ahogyan az Engelsen Doggen-nek, más néven ősi bulldognak is, amelyet a betolakodók (hollandok, franciák, spanyolok) hoztak magukkal, illetve az ősi vérebnek. Az azonban korántsem zárható ki, hogy más fajták is szerephez juthattak a Fila formálásában.
De nézzük előbb meg szép sorban, egyáltalán milyen fajták is jöhetnek szóba. Az lenne a legegyszerűbb, ha magát a Fila fajtát exportálta volna Brazíliába a jó öreg Európa, és ott már csak a brazil jelző ragadt volna rá. Ám ha így volna, akkor az eredeti európai kutya bizonyára hagyott volna maga után valami nyomot Európában is, ilyen nyom azonban nincs. A másik magától értetődő megoldás az lehetne, ha a Filát már a maga valójában találták volna meg Brazíliában az oda hívatlanul megérkező európaiak. Brazíliából azonban szinte teljesen hiányoztak a háziasított őshonos kutyafajták, valamint több szemtanú is megemlíti, hogy „az őslakosoknak nincs kutyájuk”. Ezek alapján tehát evidens, hogy a Fila nem egy az egyben, kész fajtaként érkezett meg Brazíliába, és nem is csak rátalálni kellett, hanem helyben alakulhatott ki vagy alakíthatták ki a behozott fajtákból. Brazíliában ugyanis számos nép kísérletezett sok kutyafajtával. Lássuk, kik, és mikkel! (Az ősi fajtákról/fajtacsoportokról nyilvánvalóan nincsenek, nem lehetnek fényképek, így ezeknél az ábrázolás sokszor nagyon elnagyolt, ideologizált, vagy a fajta újjáélesztésére tett kísérletekből származó mai fajtát mutat be. Az említett fajták sokszor nem is a maguk valójában kerültek át az Újvilágba, hanem még itt Európában használták fel azokat új fajták kialakítására.)
A spanyolok:
Az alaunt: minden bulldogok őse.
Alano: az alaunt közvetlen leszármazottja, a bullenbeisserek őse.
Perro de toro: az alano nehezebb változata.
Mastin Espanol Ligero (könnyű spanyol masztiff).
Ca de bou: az 1200-as években került a Baleári-szigetekre és kb. 1700-ig lényegében nem változott.
Viejo Perro de Pelea Cordobas (Argentína).
Kubai dog: már az 1500-as évektől kezdve ismert, ma gyakorlatilag kihaltnak tekinthető. A Karib-szigeteken és az USA déli államaiban rabszolgavadászatra is használták.
Kubai véreb: Az 1500-as években alakult ki angol masztiff, német dog, francia masztiff, Szt. Hubert véreb, angol agár és többféle angol bulldog keresztezéséből. A kubai véreb csapázó kutya és rabszolgavadász volt Jamaikán, Kubán és az amerikai délvidéken, ahová kubai dog rokonával együtt nagyszámban exportálták. Bizonyítékok szólnak amellett, hogy 1820-ban még biztosan volt ilyen kutya Oregonban, ahol az újonnan épített farmokat védte a ragadozóktól, farkasoktól, medvéktől és pumáktól. A kubai véreb mindennapi őrkutya volt Floridában és Texasban, de ennek a kolosszális kutyának egyes egyedei feltűntek Angliában is, de agresszív természetük miatt végül is nem honosodtak meg. A fajta valószínűleg részt kapott a rodéziai ridgeback kitenyésztésében is. Masszív, de mozgékony, gyors és erős, kitűnő szaglással és nagyon erős vadászösztönnel. Nagyszerű nagyvadvadász és megbízható területőrző volt. A fajta a 19. században kihalt. Az elbeszélések szerint magas volt, erős csontú és széles mellű, egy igen masszív német dog benyomását keltette. Az átlagmagasságot 90 cm körülire teszik.
Ca de bestiar: mallorcai pásztorkutya.
Perro de ganado majorero: Fuerteventura szigetén őshonos, nagyon gyanakvó az idegenekre.
Perro de presa boliviano: ez a nagyon ritka bolíviai bulldog valószínűleg a primitív őserdei vadkutyák, a behozott spanyol masztiffok és bulldogok, továbbá egyéb dél-amerikai munkakutyák kereszteződéséből jött létre, ráadásul akaratlanul. A spanyol harci kutyák vérvonalai kereszteződtek a helyi populációkkal, majd az importált fajták hatása lassan csökkent, különös tekintettel a fenotípusra. Az 1800-as években a fajta számos egyede került Brazíliába és Kubába, ahol egyes helyi munkakutya-vérvonalakkal keresztezték őket, és a kutyákról egyes kubai írások szót is ejtenek. A Presa Boliviano egyik legjellemzőbb tulajdonsága, hogy nem ugat, ezért nagyon kedvelték a vadászok és a kutyaviadorok, akik ráragasztották a „Néma bulldog” gúnynevet. Vitatott a fajta mai létezése is. A kutya eléggé kicsi, mély mellű, egyenes hátú, izmos testű. A fej bulldogszerű, leszámítva a sokkal keskenyebb pofáját. A farka előfordult vágva is, de általában meghagyták.
Sabueso: az első időkben mind a spanyolok, mind a portugálok bizonyítottan magukkal vitték Dél-Amerikába. Lehet, hogy ez a Fila „véreb” vonalának őse?
Galgo.
A franciák:
Az alaunt, lásd Spanyolország. Franciaországban ez a név inkább egyfajta munkakutya-típus neve lett, semmint egy konkrét fajtáé vagy vérvonalé. Különféle vadászkutyákkal keresztezve az alaunt, vagy egykori francia nevén az Alan Dogge, megbecsült nagyvadvadász kutya lett. Sokféle típusa létezett, a helyi elvárásoknak megfelelően. A francia alauntokat fizikai megjelenésük és az általuk végzett munka alapján három fő típusba sorolták. A legkönnyebb típus az alaunt gentil volt, egy agárszerű kutya, amely az idők során a vérebszerű alaunt veantre-al együtt lassanként beleolvadt a helyi vadászkutya-fajtákba. A nehezebb, masztiffszerű típus, az alaunt de boucherie alapvető szerepet játszott a francia harci kutyák kitenyésztésében. (A fenti, három kutyát együtt ábrázoló képen felül alaunt de boucherie, középen alaunt gentil, alul alaunt veantre látható.)
Beauceron: az 1500-as évektől kezdve gyakorlatilag változatlan pásztorkutya.
Berger de Brie: valamikor a 700-as és 1300-as évek között kialakult pásztorkutya.
Pireneusi hegyi kutya: 1500 éves védelmező fajta.
Chien de trait: népszerű középkori „mindenes” molosszer.
Talbot hound: 12. századi nyomkövető kutya, fontos szerepe volt az európai vérebek kialakításában.
Dogue de Bordeaux: a francia masztiff.
Doguin d'Aquitaine: ősi francia bullenbeisser a bordeaux-i dog könnyebb változata.
(Kép nélkül): Francia bulldog: nem a mai…
A portugálok:
Alaunt: lásd Spanyolország, Franciaország.
Cao de Gado Transmontano: territóriális nyájőrző, emberre, kutyára egyaránt agresszív.
Cão de Fila de São Miguel: 1400-1800 között számos formában létezett.
Rafeiro do Alentejo: az alaunt leszármazottja?
Podenco Portugûes
Fila terceirense.
Perdigueiro.
A hollandok:
Engelsen Doggen (Dogue de Forte Race).
Boerboel: az 1600-as évektől ismert dél-afrikai molosszer.
A dánok:
Broholmer: angol masztiff és a norsedogge ezeréves keveréke.
Az angolok:
Alaunt: lásd Spanyolország, Franciaország, Portugália.
Angol masztiff: kétezer éves kolosszus.
(Kép nélkül): Angol fehér bulldog. (Nem a mai…)
Ír bulldog: az egyik legősibb bullenbeisser.
Bandog: a név Angliában valaha az angol masztiff szinonímája volt, számos típusa létezett.
Skót sleuth-hound: az 1300-as évektől ismert, az 1700-as években beleolvadt a modernebb vérebfajtákba. Nagyvadvadászatra és őrzésre használták, de csapázásra is, elsősorban szökött tolvajok és foglyok levadászására. Feljegyezték, hogy nemcsak megkereste, de a csapa végén meg is támadta áldozatát, legyen az ember vagy állat, és ezért vad fajta hírében állt.
Angol véreb 1583-ból.
Az arabok:
Egyes szerzők (pl. Alírio Soares Barroso – Canil Engenho) szerint a Fila véreb-vonalának kialakításában arab (rabszolga?)kereskedők által behozott vérebek kaptak főszerepet.
Az amerikaiak:
Amerikai bulldog: az 1700-as években alakult ki az angol és ír bulldog, valamint egyéb európai bullenbeisser és alaunt ősöktől.
A németek:
Teuton masztiff: ősi német medvevadász, eredeti formájában kihalt.
Hofwarth Dogge: az időjárás nem számít!
Bullenbeisser: a 13. századtól ismertek, leghíresebb sikeres típusai a brabanti és a danzigi.
Német dog: a királyok kutyája.
Teuton suliot dog: agresszív, különösen erős, 120 cm körüli magasságával kora legnagyobb kutyája.
A helyi fajták:
Brazil sörényes farkas (guará)
Brazil bozótkutya
Brazil deres róka
Brazil rövidfülű kutya
Brazil rákevő róka
Brazil pamparóka
Podengo crioulo (aracambé, arambaré)
Nos, ennyit a teljesség igénye nélkül a mai Fila brasileiro kialakulásában/kialakításában minimálisan szóba jöhető fajtákról. A következő részben áttekintjük a fajta kialakulásáról létező legelterjedtebb elképzeléseket.