A kutya tartásához kapcsolódó magyarázatok

5 - Viselkedési problémák és kezelésük

XVII. A motiváció szerepe a kutyakiképzésben.

Viselkedési problémák és kezelésük

XVII. A motiváció szerepe a kutyakiképzésben.

Az egyik legfontosabb módszer, amit minden újdonsült gazdinak meg kell tanulnia, ha jó kutyakiképzővé szeretnének válni, az az, hogyan motiválja a kutyát arra, hogy az igyekezzen követni a parancsokat, és örömét lelje a kiképzésben.

Amikor az emberek első alkalommal kezdenek a kutya kiképzésébe, sokan összekeverik a kutya jutalmazását és a kutya motivációját. A két módszer ugyan természeténél fogva nagyon közel áll egymáshoz, azért mégis vannak különbségek. És minél hamarabb megtanulja a gazda ezeket a finom különbségeket, annál hamarabb lesz belőle jó kutyakiképző.

Ha egyszerűen akarunk fogalmazni, akkor a kutya motivációja alatt egy olyan környezet megteremtését kell érteni, amelyben a kutya szívesen végrehajtja a gyakorlatot.

Ha a kiképző elsajátítja a motiváció művészetét, akkor máris egy lépéssel előre vitte a kiképzést, és olyan atmoszférát teremt, ahol a kutya szívesen tanul. Olyan atmoszférát teremt, ahol a kutya aktívan megpróbálja kitalálni, mire is próbálja őt éppen tanítani a gazdája.

A kiképzés közbeni motivációnak több módja is van.

Miközben számtalan kutyakiképzési módszer létezik, a kutya motivációjára csupán négy lehetséges módszer áll rendelkezésünkre:

1. Jutalomfalat használatával.

2. Játékszerek vagy egyéb „zsákmánytárgyak” használatával.

3. Dicséret használatával.

4. Erőszak (fenyítés) használatával.

A fenti módszerek az adott kutyától, az adott körülményektől, a kutya képzettségi szintjétől és a gazda tapasztalatától függően választhatók ki, illetve keverhetők egymással. Tény, hogy a fenti módszerek közül egyesek bizonyos kutyák esetében működnek, mások esetén nem. Sőt, az is előfordulhat, hogy egyes módszerek működhetnek egy adott kutya esetében adott körülmények között, míg más körülmények között nem. A tapasztalat segíthet eldönteni, hogy mikor, melyik módszert, és hogyan használhatjuk a legelőnyösebben.

Az, hogy melyik módszert használjuk, nagyban függ a következőktől is:

1. A kutya temperamentumától.

2. A kutya öröklött ösztöneitől.

3. A gazda és a kutya közti kapcsolat milyenségétől.

4. A zavaró körülményektől, amellyel a kutya egy adott pillanatban szembesül.

5. A gazda kutyakiképzési tapasztalataitól és képességeitől.

6. Az adott kutya képzettségének szintjétől.

Jutalomfalatok használata motivációként

Ez a legrégebbi motivációs eszköz. A legtöbb kutya ugyanis kedveli a jutalomfalatokat. (De azért nem mindegyeik!) Az újdonsült gazdik hamar megtanulják, hogy jutalomfalat adásával a kutya sok minden megtételére viszonylag könnyedén rávehető. Legegyszerűbb formájában könnyen megtanulható a módszer, hogyan is adjunk jutalomfalatot a kutyának az után, hogy megtett valamit, amire megkértük. Amit nem mindig ennyire könnyű megtanulni, az az, hogy hogyan és mikor adjuk a jutalomfalatot ahhoz, hogy fejlesszük vele a motivációt és a kívánatos ösztönöket. Ez olyan tanult készség, amely csak kiképzés közben, a tapasztalatok útján sajátítható el igazán. Ha jól csináljuk, egyszerűnek és könnyűnek látszik, ha viszont rosszul csináljuk, akkor a jutalomfalat vajmi kevéssé erősíti meg a kutya részvételi hajlandóságát a kiképzésben.

Ha jutalomfalatokkal szeretnénk kutyát képezni, akkor ehhez a legalapvetőbb hozzávaló egy ÉHES kutya! Az emberek többsége hajlamos túletetni a kutyáját, következésképpen nagyon sok az elhízott kutya. Ha tehát jutalomfalatokkal szeretnénk kiképezni a kutyánkat, akkor kiképzés előtt közvetlenül ne adjunk neki enni! Etessük e helyett inkább este, de mindenképpen a kiképzés után legalább egy órával. Tartsuk fitten a kutyát, inkább kicsit soványabb legyen, mintsem kövérebb. A bordakosár vége és az ágyék között határozott átmenetnek kell látszania. Ha ez egyértelműen kivehető, a kutyánk nem lehet extrém módon elhízott. A soványabb kutya egyszersmind jóval egészségesebb is lesz, és várhatóan hosszabb és boldogabb életet is élhet elhízott társainál.

Az újdonsült gazdiknak állandóan szembesülniük kell a szomszédok, barátok, és a régi kiképzési módszerek egyéb híveinek „jó tanácsaival" is, miszerint: „Ne használj jutalomfalatot, mert úgysem lesz nálad mindig kaja, amikor meg kell kérned a kutyát valamire. És különben is, a kiképzés végeztével úgyis megvonod a kutyától ezeket a falatokat, akkor meg miért szoktatnád egyáltalán rá?” Nos, az önjelölt kutyakiképzők számos más jó tanácsához hasonlóan ez is egyszerűen badarság.

A valóság az, hogyha a kutyában erős az élelem megszerzésére irányuló ösztön, akkor a gazda bolond lenne nem kihasználni ezt az ösztönt a tanításban! A kiképzés teljes folyamata tanulási, figyelemelterelési, fenyítési és emlékeztető fázisokból áll össze. Jutalomfalatok eredményesen és ésszerűen használhatók a tanulási fázisban, a figyelemelterelési fázisban (mint zavaró, figyelmet elterelő tényezőt!), továbbá a kutya egész élete során, az emlékeztető fázisban. Ahogy a kutya a kiképzés során mind több és több tapasztalatot gyűjt, változik a jutalomfalatok szerepe is, a jutalomfalat esetleges megszerezhetőségének lehetősége motiválja a kutyát a teljesítésre és a gyakorlatok végrehajtására. Ha a kutya már túljutott a tanulási fázison, akkor a véletlenszerűen adott jutalomfalatokkal felkelthetők és megerősíthetők a kívánatos ösztönök. (Ha ugyanis visszatartunk egy jutalmat, az frusztrációt/zavart okozhat, és ha ezt a megfelelő módon tesszük, akkor a frusztráció/zavarodottság ösztönerősítő tényező lehet.) A jutalomfalatos kiképzést célszerű összekapcsolni a markeres/klikkeres kiképzéssel.

Játékszerek vagy egyéb „zsákmánytárgyak” használata motivációként

Az erős vadászösztönnel rendelkező kutyák többnyire jól képezhetők ezzel a motivációval. A vadászösztön legegyszerűbb formájának megnyilvánulása lehet az, amikor a kutya kerget, üldöz egy labdát, egy botot, egy nyulat, macskát vagy mókust, stb. Egyes kutyákban túlteng ez az ösztön, míg másokból szinte teljesen hiányzik. A kutyák többsége pedig valahol a két véglet között helyezkedik el.

A vadászösztön örökletes tulajdonság, már a 6-7 hetes kölyköknél megfigyelhető, és a 8 hetes kölykök vadászösztöne már alakítható, fejleszthető is. Fontos megjegyezni, hogy habár a kölyökben meglehet a veleszületett vadászösztön, ha ezt nem fejlesztjük, nem alakítjuk, akkor az a kölyök növekedése során minden további nélkül elsorvadhat és akár teljesen el is tűnhet a kutyából!

Az őrző-védő, drogkereső, és egyéb szolgálati kutyáknál alapvető követelmény a minél intenzívebb vadászösztön megléte. Az ilyen kölykök akár evés vagy alvás helyett is szívesebben játszanak egy játékszerrel, a kiképzőik pedig ezt az ösztönt használják fel a kutya tanítása során: ha jól teljesít, játszhat!

Azt is észben kell tartani ugyanakkor, hogy egyes, különösen erős vadászösztönű kutyáknál is jobban tesszük, ha a kiképzést jutalomfalatokkal kezdjük, Az extrém vadászösztönnel rendelkező kutya számára ugyanis a játékszere szinte kábítószerként hathat, és annak jelenlétében ugyanúgy nem képes másra figyelni és gondolkodni, mint a jutalomfalatra éhes kutya a nyers húsnál! Az ilyen kutya nagyon ritka ugyan, de létezik, becsüljük meg, ha találkozunk vele, és a tanítását kezdetben inkább jutalomfalattal honoráljuk, és a játékot csak lassan vezessük be a tréningbe!

A kutyák többségében nem elég erős ahhoz a vadászösztön, hogy szolgálati kutyák lehessenek, ahhoz azonban szinte mindegyikük esetében elegendő, hogy kiképzésük közben valamilyen játékszert használhassunk motivációs eszközként. Sokszor ráadásul a kutya vadászösztöne kiképzés közben még erősíthető is az ilyen eszközök használatával.

Dicséret használata motivációként

Talán meglepő lehet, de az összes kutyának nem egészen egy százaléka dolgozik pusztán dicséretért, a valóságban tehát nagyon kevés az olyan kutyák száma, akik minden kiképzési fázisban megelégszenek motivációként a gazda dicséretével.

Tagadhatatlan azonban, hogy a dicséretnek óriási szerepe van a kiképzésben. Mindennek ellenére, a kutyák 99%-a számára nem elegendő csak a dicséret, hanem azt más motivációs eszközökkel is ki kell egészíteni (jutalomfalattal, játékkal, erőszakkal).

Ahhoz, hogy a gazda dicsérete a lehető leghatékonyabb lehessen, a kutyának a lehető legjobb, legmegbízhatóbb kapcsolatban kell lennie a gazdával. Az ilyen kapcsolat a bizalomra épül és kiépítése hosszú időbe telik. Ha nincs meg ez a kapcsolat, akkor a dicséret jelentősége és ezzel együtt a hatékonysága is nagyon csekély.

Egyes, őrülten erős vadászösztönnel bíró kutyák szinte mindenkivel hajlandóak játszani. Számukra egy teniszlabda maga a paradicsom, az azt elhajító emberrel sokszor szinte semmiféle kapcsolatot nem igényelnek, csak dobja már, a lényeg maga a játék. Minden cselekedetüket az határozza meg, hogy elérjék a végcéljukat, vagyis megszerezzék a labdát. A gazda dicsérete az ilyen kutyák számára sem jelent semmit, vagy legalábbis nagyon keveset, és ezzel együtt sajnos az efféle kutyáknak önálló személyiségük sem nagyon alakul ki.

Ha egy kutyák kutyaiskolába küldünk, akkor a kutyának a kutyakiképzővel sincs semmiféle kapcsolata. Ez egyben azt is jelenti, hogy az idegen kiképzőnek egyszersmind a dicséret sem szerepelhet a kiképzés közben az eszköztárában. Az is előfordulhat, hogy a kutyában megvan ugyan az ahhoz szükséges erősségű vadászösztön, hogy a gazdájával játsszon, ám a falkaösztöne olyan erős, hogy nem engedi, hogy ezt idegenekkel is megtegye. Ha ez így van, akkor az idegen kiképző eszköztárából a játékkal történő motiváció is kiesik. Többek között ezért sem érdemes kutyaiskolába vinni kutyánkat. A kapcsolat kiépítéséhez ugyanis idő kell, egy profi kiképző számára pedig az idő pénz. Ha tehát mindenképpen kutyakiképzőt szeretnénk közbeiktatni a kutyánk kiképzésében magunk és a kutya kézé, akkor az a helyes eljárás, ha az adott kiképzőt meglátogatva megtaníttatjuk vele magunknak a kiképzési lépéseket, majd otthon magunk képezzük ki a kutyánkat. Ne hagyjuk, hogy más tanítsa a kutyánkat! Soha!

Erőszak (fenyítés) használata motivációként

Ha a kutyából hiányzik az élelem megszerzésére irányuló ösztön, híján van a vadászösztönnek is, és a dicséretet sem fogadja el motiváló eszközként, akkor csupán egyetlen lehetőségünk maradt a kutya kiképzésére: az erőszak. Ez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a kutya vagy megteszi, amit várunk tőle, vagy megfenyítjük. A módszer szélsőséges eseteit hívják menekülési vagy elkerülési gyakorlatnak is.

Szerencsére nem sok olyan kutya van, aki sem élelemért, sem játékért, sem pedig dicséretért nem hajlandó a munkára, de azért léteznek ilyenek. És ez önmagában még nem is lenne baj, mert a dolog tökéletesen kezelhető. A baj inkább abban van, hogy sajnos sok kiképző indokolatlanul magas szintű erőszakot alkalmaz az ilyen kutyák kiképzése során, és ezzel egyben a kiképzés érdekében feláldozza a kutyával addig kialakított jó kapcsolatát is. Sokszor látható, hogy a kiképző már a legelemibb követési gyakorlathoz is szöges fojtó láncot tesz a kutyára. Az ilyen típusú kiképzőknél a kutya nem hibázhat, már az első alkalommal, amikor nem tökéletesen jön láb mellett, megfenyítik a szöges lánccal. Majd néhány fenyítést követően, ha a kiképző úgy véli, hogy a kutya jól teljesít, labdát vagy más játékot kap. A baj csak az, hogy a labda ilyenkor nem annyira jutalom, mint inkább a kiképző egyfajta bocsánatkérése az előbbiekért! Sajnos se szeri, se száma az ilyen módszereket használó kutyakiképzőknek.

A fenyítésnek természetesen szinte minden kiképzési programban megvan a maga nagyon is fontos szerepe. Mint tudjuk, a kiképzésnek négy lényeges fázisa van: a tanulási fázis, amikor megtanítjuk rá a kutyát, hogy mit is várunk tőle, mit is jelent egy adott parancs; a motivációs vagy ösztönfejlesztő fázis; a figyelemelterelés fázis; és a fenyítési fázis. (Az emlékeztető vagy fenntartó fázis nem annyira a kiképzésben, mint inkább a már megtanultak szinten tartásában kap szerepet.)

Amelyik kutyakiképző pusztán pozitív megerősítéssel, fenyítések nélkül erőlteti a kutyák kiképzését, annak kevés a tapasztalata, és ez a kevés tapasztalat is kizárólag azokkal a kutyákkal kapcsolatos, amelyek esetében ez a módszer bevált.

Ha a kutya túljutott a tanulási fázison, ahol is megtanítottuk neki egy adott parancs jelentését, majd ezt követően mégis megtagadja ennek a parancsnak a teljesítését, akkor fel kell tennünk magunknak három egyszerű kérdést:

1. Tényleg érti a kutya, mit is várok tőle?

2. Azért tagadja meg a kutya a parancsot, mert nem eléggé motivált?

3. Azért tagadja meg a kutya a parancsot, mert megkérdőjelezi a gazda elsőbbségét?

Ha az első kérdésre a válasz „nem”, akkor ne fenyítsünk, hanem kezdjük újra a parancs tanítását a tanulási fázistól kezdve. Ha az első kérdésre a válasz „igen”, akkor vizsgáljuk meg a második kérdést. Ha erre a válasz „igen”, akkor keressünk nagyobb motiváló erővel bíró eszközöket, és így folytassuk a kiképzést. Ha a válasz „nem”, akkor vizsgáljuk meg az utolsó kérdést is. Ha a válaszunk erre a kérdésre „nem”, akkor fizikailag vizsgáljuk meg a kutyát, a szokatlan viselkedés hátterében ugyanis sokszor fizikai sérülés, betegség, tüzelés, vemhesség, kimerültség, kiszáradás, stressz, stb. állhat. Az ok elhárításával ilyenkor a gond is többnyire megoldódik. Ha a válasz „igen”, akkor viszont azonnal, határozottan, és az adott körülményektől függő erősséggel fenyítsük meg a kutyát! A fenyítés ereje sok mindentől függ, de alapszabály, hogy elég erősnek kell lennie ahhoz, hogy amikor a kutyának a következő alkalommal akár csak megfordul a fejében, hogy nem teljesíti a parancsot, azonnal jusson eszébe, mi történt a legutóbbi parancsmegtagadásnál! (Felnőtt kutyáról beszélünk!)

A hibázás lehetőségének biztosítása a motivációs fázis szerves része

Sok kiképző, kezdők és régi motorosok egyaránt, félnek attól, hogy kiképzés közben néha hibázni is hagyják a kutyát. Ők egyszerűen nem értik meg, hogy a hibázás is a tanulási folyamat része. Ha egy kutya megfelelően motivált, akkor egyszerűen a végső jutalom visszatartása is elegendő motivációt biztosít a kutyának ahhoz, hogy újragondolja, amit csinál, és más utat keressen a jutalom megszerzésére, vagyis hogy jól teljesítsen. Ha a kutya aktívan keresi a végső jutalom megszerzésének lehetőségét, akkor többnyire elég az is, ha csak hagyjuk önállóan tovább próbálkozni. Ha kell, szelíden terelgethetjük is a megfelelő viselkedés felé („nem”, „az az”, „jó”, „folytasd”, stb.).

A tanulást újrakezdeni, vagy a kutyát megfenyíteni csak akkor kell, ha a kutya egyértelműen semmibe vesz bennünket, és nem is próbálkozik a feladat teljesítésével. És ezen a ponton az emberek többsége beleesik, beleragad a csábítás csapdájába. A kutya gyakorlat közbeni, étellel történő csábítása mindennapos kiképzési módszer. Egyszerűen annyit jelent, hogy a kutya a kezünkben tartott jutalomfalatot követve kerül az általunk kívánt testhelyzetbe. És ezzel nincs is semmi baj mindaddig, amíg az első tanulási fázisok során alkalmazzuk. A baj ott kezdődik, hogy sokan nem képesek ezt a megfelelő időben abbahagyni, és annyira megszállottjai lesznek a félelemnek, hogy a kutyájuk esetleg hibázik, hogy unos-untalan így csábítják a kutyát a végrehajtásra. Ez egy darabig ugyan egyre jobb és jobb eredményeket szül, egy ponton azonban a helyzet a visszájára fordul, mert az így képzett kutya sosem tanul meg önállóan gondolkodni. Az ilyen kutyák állandóan a gazdájukat lesik, hogy az irányítsa őket, az mondja meg, mit tegyenek.

A hibázásban tehát a tanulás kezdetén nincs semmi kivetnivaló, ilyenért sem szóbeli, sem fizikai fenyítést ne adjunk, hanem egyszerűen ismételjük meg helyesen a gyakorlatot.

Ha a kutya megérti, hogyan dolgozunk, illetve hogyan játszunk, akkor ez egyben arra is motiválja a kutyát, hogy keményebben dolgozzon. Látni fogjuk, ahogy a kutya aktívan igyekszik részt venni a gyakorlatokban, és magában a kiképzési folyamatban. Aztán, ha jól teljesített, végre megkapja a végső jutalmát, az ételt vagy a játékot.

Kiképzés közben nemcsak a kiképzőnek, hanem a kutyának is megvannak a maga kis trükkjei, eszközei a folyamat befolyásolására. A kutya esetében ezek közé minden olyan dolog beletartozik, amit a múltban tett, és amiért aztán jutalmat kapott.

A kiképzés során, amikor kiadunk egy új parancsot, sokszor lehet látni, hogy a kutya először automatikusan végigzongorázza a már bevált gyakorlatokat: leül, lefekszik, ugat, stb., megtesz mindent szép sorban, amiért egyszer már megjutalmaztuk. A kutya így árulja el számunkra, hogy motivált, igenis részt akar venni a munkában, csak per pillanat éppen nem érti pontosan, hogy mit is várunk tőle. A dolog abszolút pozitív jelzés a kutya részéről, ilyenkor a szidás vagy a fenyítés teljesen elhibázott! Egyszerűen vezessük csak rá a kutyát, hogy mit kell tennie.

A temperamentum motivációra gyakorolt hatása

A kutya temperamentumát (személyiségét) az örökletes hatások, valamint az adott időpontig rá ható környezeti és szocializációs elemek együttese határozza meg. Nagyon leegyszerűsítve a dolgot, a kutyák vagy erős, vagy gyenge idegrendszerűek, ennél fogva vagy erős, vagy gyenge temperamentumúak lehetnek.

A gyenge idegrendszerű kutyák

A gyenge idegrendszerű kutyákat könnyen megzavarják az olyan dolgok, amelyeket még nem ismernek. A gyenge idegrendszerű kutyák lehető legrosszabb reprezentánsa a félelemből harapó eb. Ezek olyan kutyák, akik annyira idegesek, vagy annyira félnek, hogy idegen emberrel találkozva azonnal a „menekülj vagy öld meg” dilemmája fordul meg a fejükben.

Egyes kutyák a múltban elszenvedett rossz bánásmód miatt válnak félelemből harapóvá, a többségük azonban egyszerűen ilyen idegrendszert örökölt a szüleitől.

Azt hihetnénk, hogy az összes gyenge idegrendszerű kutya nehezen motiválható, ez azonban nem mindig van így: idegességük dacára az ilyen kutyákban jókora adag vadászösztön, ill. élelem megszerzésére irányuló ösztön rejtőzhet. Az ilyen kutya normál körülmények között ugyan egy kis zörrenésre is az óljába menekülhet, ismeretlen környezetben azonban ugyanerre a zörrenésre extrém módon agresszív lehet!

Az ilyen kutyákat a kiképzés során jutalomfalattal, játékkal vagy egyéb zsákmánytárggyal motiválhatjuk, de a kiképzésüket mindig a számukra ismerős környezetben végezzük.

A gyenge idegrendszerű kutyák képzésére a legjobb módszer a gyakorlatok, és szokásos cselekvések szüntelen ismétlése. Az ilyen kutyák ugyanis a számukra ismerős környezetben, a számukra megszokott gyakorlatokat végezve, a napi rutinokat pontosan végrehajtva a legboldogabbak, így érzik magukat kényelemben és biztonságban. Ha a kiképző rájön erre, ezzel gyakran nagyon jól motiválhatók ezek a kutyák is a tanulásra. Ha ugyanezt a kutyát a megszokott környezetéből kiszakítva, ismeretlen helyen próbáljuk meg tanítani, a kutya idegessége és zavarodottsága elnyomja a motiváció erejét.

Az erős idegrendszerű kutyák

A gyenge idegrendszerű kutyákkal ellentétes pólust képviselik a kőkemény idegrendszerrel rendelkező ebek. Az ilyen kutyát semmi sem hozza ki a nyugalmából, magabiztos, idegen emberekre, kutyákra vagy helyekre ügyet sem vet, mintha csak otthon lenne.

Az erős idegrendszerű kutyák motiválása és kiképzése másféle megközelítést igényel. Ha a kutyában megvan a vadászösztön vagy az élelem megszerzésére irányuló ösztön, akkor az ilyen kutyát vagy feladatok, szellemi kihívások elé állítjuk, vagy unatkozni kezd.

Ha az ilyen kutyákat a gyenge idegrendszerű kutyák kiképzésénél fényesen bevált rutinszerű ismétlésekkel próbáljuk meg tanítani, akkor hamar elvesztik az érdeklődésüket. Az erős idegrendszerű kutya kiképzéséhez tehát éppen a gyenge idegrendszerű ebek tanításánál bevált módszerekkel ellentétes elveket kell alkalmazni. Az ilyen kutyák motiválásához fel kell borítani, a feje tetejére kell állítani a megszokott dolgokat, és állandóan változtatni, módosítani kell a kiképzési rutinon is. Egyszerűen gondolkodásra kell őket bírni. Ne hagyjuk csak úgy őket, hogy hadd várják, mit is fogunk parancsolni nekik, hanem kényszerítsük őket, hogy figyeljenek ránk, és ha egy kutya sikeresen megoldja a feladatot, jutalmazzuk meg! Az ilyen kutyának ez az igazi kihívás, nem az „ül!”.

Erős temperamentum – gyenge temperamentum

Minden gazdának tisztában kell lennie azzal, hogy a kutyája erős vagy gyenge temperamentumú-e, esetleg valahol a kettő között helyezkedik el.

Az erős temperamentumú kutya gyorsan túlteszi magát a fenyítésen, míg a nagyon gyenge temperamentumú kutya azonnal leáll a cselekménnyel, és csak nehezen heveri ki a fenyítést. Ha egy gyenge temperamentumú kutya normál fenyítést kap, úgy viselkedik, mint aki éppen halálán van.

A lényeg az, hogy mind az erős, mind pedig a gyenge temperamentumú kutyákban felkelthető az ösztönös viselkedés, a különbség köztük csak annyi, hogy ha a gyenge temperamentumú kutya úgy érzi, hogy megfenyítik, akkor gyorsan leáll ezzel a viselkedéssel, és ha valóban megfenyítették, akkor nem is tér vissza ehhez a viselkedéshez.

A kutyával kialakított kapcsolat motivációra gyakorolt hatása

Az erős falkaösztönnel rendelkező, a gazdával jó kapcsolatot kialakított kutyák motiválása mindig könnyebb.

Egyes kutyák, részben a felnevelésük körülményei, részben pedig a genetikai örökségük miatt erős falkaösztönnel rendelkeznek, tehát nagyon erősen kötődnek a gazdájukhoz, és készséggel elfogadják őket falkavezérüknek. Ha az ilyen kutyáknak rendes gazdájuk van, akkor a kutyák nagyon jól érzik magukat annak közelében, és ezért nagyon könnyen motiválhatók is.

A domináns kutyák általában nem rendelkeznek erős falkaösztönnel. Az ilyen kutyák engedelmeskednek ugyan a gazdának, de csak akkor, ha ez maguknak is érdekükben áll. A domináns kutyák többsége ugyanis azért olyan, amilyen, mert a gazdájuk nem alakította ki a kutyával a falkarendszert. Amikor aztán az ilyen kutyák vagy egy új, erős falkavezér keze alá kerülnek, vagy a gazdájuk újraszervezi a falkarendszert, akkor az efféle kutyákból nem ritkán nagyon jó, könnyen motiválható munkakutyák válhatnak.

A zavaró tényezők motivációra gyakorolt hatása

Minél kevesebb a zavaró külső tényező, annál könnyebb a kutyát rávenni a játékra, és megfordítva, minél zavaróbb a környezet, annál nehezebb a képzetlen kutya motiválása. Ez mindenki számára azonnal nyilvánvalóvá válik, ha azt látja, hogy a kutya szívesen játszik és kergetőzik otthon vagy az udvarunkon, ám idegen kutyák jelenlétében vagy új környezetbe kerülve ez a hajlandósága csökken vagy elveszik. Az optimális motiváció-szintet tehát ismerős környezetben, a konyhában, udvaron, stb. érhetjük el. Ha már egyszer kialakítottuk ezt a szintet, akkor ezek után ez a szint válik az ösztönfejlesztő gyakorlatok végcéljává, azaz a kutyának az egyre zavaróbb és zavaróbb körülmények között is el kell érnie ezt a szintet. A kiképző feladata, hogy egyre több és több zavaró körülményt szőjön a kiképzésbe, ésszerűen, fokozatosan, megfontoltan és tudatosan. Meg kell tanulnia ugyanolyan készségessé fejlesztenie a kutya teljesítményét, mint amilyen az a zavartalan környezetben volt. Itt az elképzelhető legnagyobb hiba éppen a zavaró elemek túl gyors, túl intenzív sűrítése, azaz a kutyával szembeni türelmetlenség.

A motiváló eszközök és a kutya összhangja

Ízlések és pofonok ugyebár ezen a téren is különböznek. Egyes kutyák jobban szeretnek bizonyos jutalomfalatokat, mint másokat, illetve jobban kedvelnek bizonyos játékokat, mint másokat. A gazda felelőssége annak meghatározása, mivel tartja „üzemben” a kutyáját. Ha a kutyánk rá se ránt a labdára, de megőrül a huzakodásért, akkor ne próbáljuk meg mindenáron rávenni a labdázásra, hanem egyszerűen dobjuk sutba a labdát, és szerezzünk be pár ütőzsákot.

Ha jutalomfalattal szeretnénk képezni a kutyánkat, akkor is először mindig a kutyát „kérdezzük meg”, milyen jutalomfalatot szeretne. A „megkérdezéshez” előbb szépen sorban szagoltassuk meg a kutyával a szóba jöhető falatokat, majd tegyük azokat egymástól elkülönítve a földre, utána pedig egyszerűen eresszük el a kutyát. A kutya általában egyenesen ahhoz a falathoz megy, amit a leginkább kedvel. (Ez nem mindig van így, ezért jól tesszük, ha a próbát néhányszor megismételjük, és közben mindig összekeverjük az egyes falatok helyét. Ha sokféle falat közül kell választani, akkor egyszerre ne használjunk többet 5-6 félénél, inkább több körben vegyük sorra mindet.) A kedvenc után pedig általában sorra veszi és eszi a többi jóízű falatot is. Ha szerencsénk van, mindet megeszi. Jegyezzük meg, az egyes falatok mennyire hozzák tűzbe a kutyánkat, és lehetőleg az általa leginkább kedvelteket használjuk, de azért végleg lemondani csak arról kell, amit következetesen elutasít, nem eszik meg.

Hasonló teszt végezhető el azon kutyák körében is, amelyek inkább a játékszerekkel motiválhatók. Itt is nagyon gyakori, hogy a kutya az egyik játékot jobban kedveli a többinél. Ha rájövünk, melyiket szereti inkább, jobban tudjuk motiválni.

A kiképző tapasztalatának motivációra gyakorolt hatása

A kiképző tapasztalata mindig nagyban befolyásolja, hogy a kutya mennyire gyorsan tanul, és mennyire gyorsan látszik rajta az ösztönfejlesztés hatása. A jutalomfalatok felkínálásának helyes időzítése és módja is csak tapasztalatból sajátítható el igazán. Ez pedig kulcsfontosságú abból a szempontból, hogy mennyire tudjuk motiválni a kutyát az egész kiképzésben való aktív részvételre.

Ha azt szeretnénk, hogy a jutalommal eredményt érjünk el (és persze, hogy ezt szeretnénk, hiszen ezért adjuk!), akkor a jutalmazásnak azonnal (1-2 másodpercen belül) követnie kell a kutya megerősítendő cselekvését. Markeres vagy klikkeres kiképzéssel ez az idő valamelyest meghosszabbítható. A motivációra alapuló kiképzést célszerű tehát markeres kiképzéssel egybekötni, illetve annak segítségével lefolytatni.

Az ösztön motivációra gyakorolt hatása

Sokan összetévesztik az izgatott kutyát a motiválttal. Az ellenőrizetlen motiválásnak izgatott viselkedés lehet az eredménye. Ezt jegyezzük meg, mert nagyon fontos! Tökéletes példa erre az a kutya, amelyik a kiképzési nap kellős közepén a gazdája jelenlétében árnyékot kerget a kiképzőpályán. Az ellenőrizetlen vagy céltalan motiválás izgatott viselkedést eredményezhet, hiszen a kutya nem tudja pontosan, miért is kapja a jutalmat, ezért mindenfélével próbálkozik, hátha azért is kap jutalmat. Az izgatottan viselkedő kutya pedig nem képes se gondolkodni, se tanulni. Az izgatott kutyákat önmérsékletre, önuralomra kell tanítani. A legjobb persze itt is a megelőzés, vagyis, ha nem hozzuk ilyen tudatállapotba a kutyánkat.

A zavarodottság is izgatott viselkedést szülhet, különösen, ha a kutyát erőszakkal képezik. Ez könnyen megfigyelhető olyan esetekben, amikor a kiképző erőszakkal tanítja a kutyát az apportírozásra, a nyomkövetésre, vagy akár a behívásra.

Léteznek örökletesen izgatottabb, nyugtalanabb típusú kutyák is, esetükben szükség lehet bizonyos szintű erőszakra ahhoz, hogy a kutya lenyugodjon, és egyáltalán figyelni tudjon ránk. Nekik erőszak segítségével kell megtanítani, hogyan irányíthatják ezt a nyugtalan ösztönüket egyfajta ésszerűbb mederbe, azaz azt kell megmutatni nekik, hogy a nyugtalanságukat az adott kiképzési feladat teljesítésében éljék ki.

Motiválás közben tehát azt is nagyon fontos ellenőriznünk, hogy a szándékunkat a kutya megértette, tudja, hogy a motiválásért cserében mit várunk tőle, és hogy az aktivitása, izgatottsága, nyugtalansága kizárólag a feladat teljesítésében vezetődhet le, nem válhat öncélúvá, parttalanná, általánossá – vagy különben nem kap jutalmat.

Mi a végső jutalom?

A végső jutalom a kutya szemszögéből minden olyan dolog lehet, aminek a megszerzéséért motivált állapotában dolgozni hajlandó:

1. Jutalomfalat megszerzése

2. Játék megszerzése

3. Játék

4. Dicséret a gazdától

5. Fenyítés elkerülése

Az összes motivációs tréning célja az, hogy megtanítsuk rá a kutyát: ha motiváljuk, akkor valamilyen ösztönös cselekvésre szeretnénk rábírni ugyan, ám mégis valamilyen korlátok közé kell szorítania a saját ösztöneit, különben nem kap végül jutalmat! Ha a kutya erre rájön, akkor ugrásszerűen megnő az önbizalma, és az újabb feladatok esetén már a tanulási fázisban ki szeretné találni, mit is akarunk tőle pontosan!

A kutya előzetes képzettségi szintjének motivációra gyakorolt hatása

A kutyával tudatosítani kell, hogy őt most éppen tanítjuk, képezzük. Meg kell tehát tanítani neki, hogy most éppen tanítani próbáljuk valamire. Ez kissé ostobán és értelmetlenül hangzik, mégsem az. Amikor új kutyával kezdünk foglalkozni, akkor az még nem tudja, mit is akarunk tőle, mit is csinálunk éppen. Még azt sem tudja, hogy kommunikálni próbálunk vele.

Itt is fő a türelem. Ahogy egyre több tapasztalatot szerez a velünk végzett munka során, rájön, hogy jó dolog velünk lenni, és saját jól felfogott érdeke, hogy megtanulja, amit éppen meg szeretnénk tanítani neki. Ha ezt jól csináljuk, ha jól motiváljuk a kutyát, akkor a kutya az egész folyamatot játéknak fogja fel. Az idő előre haladtával és a mind több tapasztalat birtokában a kutya számára ez a játék aztán a kapcsolatépítés egyik alapja lesz. A segítségével új szintre fejleszthető a kapcsolatunk, olyan szintre, amiről az emberek többsége még csak nem is álmodhat.

A befejezés művészete

A sikeres kutyakiképzés egyik kulcsfontosságú eleme az, hogy tudjuk, mennyi ideig folytassuk egy-egy alkalommal a kiképzést, és még idejében hagyjuk abba, amikor a kutya még szívesen folytatná! Ha így teszünk, az kissé frusztrált állapotban hagyja a kutyát, a frusztráció pedig segít a motiváció és az ösztönök megerősítésében.

A fentiek elsajátítása egyáltalán nem könnyű! A legjobb, ha naponta 4-5 alkalommal egyenként 2-3 perces intenzív foglalkozásokat tartunk egy adott kutyával. Ez messze eredményesebb, mintha negyedórás folyamatos kiképzést végeznénk. A napi fél órás, vagy azt meghaladó összes időtartamú kiképzések károsak, a kutyák egyre kevésbé szeretnek részt venni bennük, az együttműködésre is csak egyre nagyobb erőszak alkalmazásával bírhatók rá. Az egybefüggő többórás kiképzésekkel nem tanul hamarabb a kutya, csak tönkretesszük a motivációját, illetve a kapcsolatunkat is. Utólag itt is érvényes lesz a közmondás: A kevesebb több lett volna!