Alapmozdulatok

Sok mindenhez hasonlóan, a késdobálás is könnyebb, amíg az ember fiatal. Ha már túl vagyunk ezen a koron, akkor az alábbiak gyakorlása előtt feltétlenül lazítsunk és melegítsünk be, hogy izmaink ráhangolódjanak a mozgásra! Jobb esetben egy kis nyújtózkodás, karkörzés, derékhajlítás, guggolás, helyben futás is megteszi. Ügyeljünk a fokozatosságra, és soha ne vigyük túlzásba a gyakorlást illetve az edzést! (Legalábbis kezdetben ne!)

 

Fontos, hogy megfelelő lelkiállapotba kerüljünk: határozzuk el, hogy minden egyes dobásunkból tanulni fogunk valamit a következő dobáshoz, legyen az az első vagy a százezredik dobásunk! Egy bizonyos szinten felül a késdobáláshoz már nem elegendő a puszta technika és rutin zsigeri szintű ismerete, de „fejben” is nagyon ott kell lenni! Mintegy előre látnunk kell magunk előtt, amint a kés betalál majd a céltábla közepébe!

 

A késdobás maga egy sor jól elkülöníthető lépésből áll össze: a fogásból (lásd ott), az alapállásból (lásd ott), a célzásból (lásd ott), a lendítésből (amikor a kést dobáshoz hátralendítjük), a dobásból (amikor a hátralendített kést a cél felé lendítjük), az elengedésből (amikor az előrelendített kést a megfelelő pillanatban útjára bocsátjuk), az utánkövetésből (amikor a testrészeink dobáshoz szükséges mozgását az elengedés után folyamatos mozgással hozzuk újra alaphelyzetbe). Először nézzük meg a legegyszerűbb nyélfogásos dobások alapvető mozdulatsorát. (A többi felsőkezes alapdobás alapvetően csak a fogásban és a célzásban fog különbözni ettől, érdemes tehát ezzel kezdeni a gyakorlást.)

 

Fogjunk tehát kézbe egy (nyélfogású dobásra alkalmas!) kést, mégpedig a következőképpen: vegyük a bal kezünkbe a kést, majd a kés nyelének végét támasszuk a jobb kezünk nyitott tenyerének közepébe. Döntsük a kést a jobb kezünk mutató és hüvelykujja közé, és jobb kezünkkel markoljuk meg, az ujjaink feküdjenek a kés nyelének a tenyerünkkel ellentétes oldalán. A hüvelykujjunkat kinyújtva fektessük a kés fokára. A hüvelykujjunk mutasson előre (végig a kés hegye felé)! (A fogás neve: módosított rövid kalapácsfogás.) Gyakoroljuk a következetes fogást, amíg az mindig ugyanúgy sikerül és kényelmesnek nem érezzük! (Ha az egyélű kés kialakítása lehetővé teszi, a nyelet lehetőleg úgy fogjuk meg, hogy a kés foka mutasson a talaj felé /a képen ennek ellentéte látható, mivel a nyél speciálisan erre van kialakítva/! Kétélű késnek – ebből a szempontból - mindegy, hogyan fogjuk a nyelét.)

 

 

Módosított rövid kalapácsfogás.

 

A kést a fenti módon a kezünkbe fogva vegyük fel az alapállást: bal láb a sikeres dobáshoz szükséges megfelelő távolságban a céltól (300-350 mm-es kés esetén kb. 300-350 cm-re), a lábfej egyenesen előre néz, a jobb láb kb. egy lábfejnyire a bal mögött és attól kb. vállszélességnyi távolságra jobbra, a lábfej kb. 45°-ban jobbra fordul, az egész állás laza, kényelmes, a felsőtest egyenes; a testsúly a két lábon egyenletesen oszlik meg. (Természetes alapállás.)

 

 

         

Kiinduló helyzet: alapállás.

 

Bal kezünkkel a kést tartó jobb kezünket átfogva emeljük fel mindkét karunkat úgy, hogy a karjaink a cél felé mutassanak, válasszunk ki egy konkrét pontot a célon, és képzeljük el, hogy a kés pontosan beletalál ebbe a kiválasztott pontba! Zárjunk ki minden külső zavaró tényezőt, koncentráljunk csak a dobásra, csak a célt lássuk, csak arra gondoljunk!

  

Kiinduló helyzet: felkészülés, célzás.

 

A kést tartó jobb karunkat LASSAN, FOLYAMATOS MOZGÁSSAL emeljük fel a fejünk mellett a vállunk fölé, a könyökünk legyen lazán a testünk mellett, ne fordítsuk ki azt a testtől. A kinyújtott bal karunkkal mutassunk a kiválasztott pontra! Közben végig koncentráljunk a célra! (Ez lendítés közben jobb egyensúlyt biztosít és segíti a célzást.) Lendítés közben a késpenge síkja végig maradjon függőleges! (Tehát a kés ne forduljon el a hossztengelye mentén!)

      

Lendítés: a kést dobó kar és a kés dobási kiinduló helyzetbe hozása.

 

Amint a kést tartó karunk a vállunk mögé ért, megkezdődik annak előrelendítése, vagyis a tulajdonképpeni dobás. A dobás lehetőleg legyen GYORS, HATÁROZOTT, FOLYAMATOS, A LENDÍTÉS ÍVÉVEL MEGEGYEZŐ ÍVŰ, DE AZZAL ELLENTÉTES IRÁNYÚ! A dobás megkezdésével egy időben a kinyújtott bal karunk a jobb karunkkal ellentétes irányú mozgásba kezd, azaz lefelé és hátra lendítjük azt, és ezzel egyensúlyt és lendületet biztosítunk magunknak és a késnek. Mind a bal, mind pedig a jobb kar mozgása addig folytatódik, amíg a kést kb. szemmagasságban el nem engedjük, illetve azon túl is, az utánkövetési fázis során, de akkor már csak lendületből, levezetésképpen.

 

Amikor a karunk dobás közben eléri azt a meghatározott pontot, ahol a késnek meg kell kezdenie az önálló repülését, engedjük el a kés nyelét. Az elengedés maga történhet a fogás meglazításával, amikor is a késre ható mozgási energia egyszerűen kihúzza a kezünkből a kést, illetve történhet a markunk hirtelen kinyitásával is, mintha csak tüzes vasat fogtunk volna. Az előbbi inkább nehezebb kések és nyújtott kezes technikák alkalmazásakor célszerűbb és gyakoribb, míg az utóbbi inkább könnyebb késeknél illetve hajlított kezes technikáknál alkalmazható. (A nyújtott kezes dobásoknál plusz célzási könnyebbséget jelenthet, hogy a karunkkal mintegy meg szeretnénk érinteni, el szeretnénk érni a kiválasztott pontot, ami önmagában garantál egy bizonyos találati arányt.) Akár így, akár úgy, az elengedésnek az úgynevezett „apex”-ponton kell megtörténnie (ez az a pont, ahol a kés súlypontjára olyan erőhatások hatnak, amelyek következményeképpen a kés súlypontja pontosan a kiszemelt célpont felé repül).

 

Egyszerű technikák esetén dobás közben a csuklónk végig mozdulatlan, nem végez semmilyen, a kést megpörgetni, „meghúzni” szándékozó plusz mozdulatot sem, különben a kés normális forgása alapvetően megváltozik, és mivel a csuklómozdulatok konzisztens megismétlése nagyon nehéz feladat, a dobásaink is hol ide, hol oda fognak betalálni. A pontos dobás egyik alapvető követelménye a kés sima, következetes elengedése! A kés úgy fog a célba beleállni, ahogyan elengedtük: ha tehát a függőleges helyett, ferde pengesíkkal áll bele a célba, akkor azt már úgy is engedtük útjára (vagyis rosszul!).

 

         

Dobás: a kést tartó kar és a kés cél felé lendítése, a kés elengedése.

 

A következetes pontossághoz életbe vágóan fontos az utánkövetés. Az utánkövetés egyszerűen szólva a dobási folyamat megszakítás, törés nélküli továbbfolytatása a kés elengedése után! Ezzel biztosítható, hogy a folyamat nem szakad meg hirtelen és váratlanul a kés elengedésekor, és ezzel nem befolyásolja a kés célba találását.

Utánkövetés: a kést eldobó kar levezető mozgása.

A dobás befejezése: visszatérés alapállásba.

 

Felkészülés, lendítés, dobás, elengedés, utánkövetés.

 

A késdobás egyes fenti alapmozdulatait természetesen nem lehet és nem is szabad egymástól elkülönítve, önállóan szemlélni vagy magyarázni, hiszen azok számtalan apró szálon át kapcsolódnak egymásba, függenek egymástól, befolyásolják egymást, feltételei egymásnak. És azt is tudomásul kell vennünk, hogy lehetetlen dolog pontosan ugyanúgy dobni egymás után akár csak kétszer is, csak annyit tehetünk, hogy megpróbálunk az előző sikeres dobásunkhoz nagyon hasonlóan dobni. És nem lesz mindenkinek ugyanúgy alkalmas a fenti lépéssorozat a fenti formában sem: hiszen vannak balkezes dobók, vannak jobbkezes, de ballábas dobók, nekik nyílván kényelmesebb lehet a fordított alapállás. A testfelépítés, egészség, erőnlét, testi hibák vagy sérülések, a kés, a cél, a terep, az esetleges versenyszabályok mind-mind alakíthatják a dobás menetét. Azt azonban elmondhatjuk, hogy kiindulási alapnak mindenképpen megfelel. A többit meg majd a gyakorlat eldönti.