ALAPOK
Azt már a kezdet kezdetén le kell szögezni, hogy többé-kevésbé minden kés alkalmas a dobásra, vannak azonban kiemelkedően erre a célra készített típusok is, amelyek használatával sok időt, pénzt és bosszúságot takaríthatunk meg magunknak. A valódi kérdés tehát nem az, hogy lehet-e dobni egy késsel, hanem inkább az, hogy mennyire hatékonyan lehet dobni vele. Az egyéb célú kések között is lehet találni olyanokat, ami nagyon jól dobható, csak éppen más baj van vele, például becsapódáskor eltörik, elhajlik, vagy éppenséggel túlságosan éles ahhoz, hogy a pengéjénél fogva is dobható legyen, stb. Az igazán jó dobókések más célokra általában egyáltalán nem, vagy csak korlátozott mértékben alkalmasak, míg a más célra való kések általában csak végszükség esetén használhatók dobókésnek, és akkor is csak nagyon rossz hatásfokkal. Hiába tehát a legmélyebb tudás, a legkülönbözőbb dobótechnikák ismerete, és a leggyakorlottabb dobó is, ha az eldobandó kés dobási tulajdonságai a célra alkalmatlanok, akkor az eredmény mindenképpen gyenge lesz! (És hogy egyáltalán lesz eredmény, az is már csak a dobó gyakorlatán múlott!) Induljunk el tehát felkutatni a „tökéletes” dobókést! (Az idézőjel arra utal, hogy ilyen kés természetesen nincs, hiszen mindenkinek más és más kés lehet a „tökéletes”, az illető testfelépítésétől, a cél távolságától, az alkalmazott fogási és dobási technikáktól, stb. függően. Bizonyos alapelveket és alaptörvényeket betartva azonban könnyebben és gyorsabban találhatjuk meg a számunkra legalkalmasabb késeket, késtípusokat, amelyek közül aztán majd a gyakorlat szintjén választhatjuk ki a saját, számunkra valóban tökéletes dobókésünket!)
A dobókések kiválasztásának legfontosabb szempontjai a kés hossza, súlya, súlyelosztása, formája és anyaga. Az ideális dobókésnek mind hosszban, mind pedig súlyban megfelelőnek kell lennie. A hossz alapvetően meghatározza a kés használhatóságát. Általában elmondható, hogy minél hosszabb egy kés, annál kevesebbszer fordul egy bizonyos távolságon. (Ez fogási vagy dobási technikákkal többé-kevésbé befolyásolható ugyan, de alapvetően igaz: egy hosszabb késsel egy fordulatról távolabbról lehet célba találni, mint egy rövidebbel!) A súly biztosítja a kés stabil röppályáját, és célba hatoláshoz szükséges megfelelő mozgási energiát. Általában elmondható, hogy egy nehezebb kés stabilabban repül, és mélyebbre fúródik a célba, mint egy könnyebb. A súlyelosztáson alapvetően a kés súlyának a kés hossztengelye mentén való elosztását értjük. Ebből következik, hogy egy egyenletes súlyelosztású kés súlypontja pontosan a kés hosszának felénél van, egy egyenetlen súlyelosztású esetén pedig ez a súlypont eltolódik vagy a kés hegye vagy a markolatának vége felé. A kés orrnehéz vagy farnehéz voltát legegyszerűbben úgy ellenőrizhetjük, hogy a kés pengéjét a hegyénél és a markolat végénél feltámasztjuk a két mutatóujjunkra, majd a két ujjunkat egymáshoz közelítve megállapítjuk a kés súlypontját (ahol a kés már egy ujjunkon is lebillenés nélkül megáll). Ha ez a pont a kés hosszának közepén van, akkor a kés kiegyensúlyozott, ha inkább a hegyhez van közelebb, akkor orrnehéz, ha pedig inkább a markolat végéhez van közelebb, akkor farnehéz. Általában elmondható, hogy az orrnehéz kések leghatékonyabban a markolatot fogva dobhatók, míg a farnehezek inkább a pengénél fogva. A kiegyensúlyozott kések egyformán jól dobhatók mindkét fogással. Az egyensúlyhoz tartozik még a hossz és a súly aránya is, mert ezek rossz aránya minden egyebet képes lerontani. (Egy, a hosszához képest túl könnyű kés instabilan repül, míg a súlyához képest túl rövid kés pengéje vagy markolata szükségszerűen extrém kialakítású (nagyon vastag vagy nagyon széles), ami szintén nem kedvez a dobásnak. A kés formája alapvető fontosságú. Alapvetően elmondható, hogy minél egyszerűbb egy dobókés, annál jobb. Egy túlcifrázott kés nehezen csúszik ki a kézből, minden egyes kis markolatív, domborulat, díszítés módosítja a röppályát. A túl széles hegyű pengék nehezen állnak be a célba, a túl karcsú hegyek könnyebben letörnek. Az élezett pengék pengefogással csak veszélyesen dobhatók, az élezetlen hegyek viszont nehezebben állnak bele a célba. A vékony pengéjű késeknél nehezen biztosítható a kívánatos súly, a vastag pengéjűeknél gond lehet a célba állás. A gyakorló dobókéseknél általában nem kívánatos a rátét markolat (fanyél, csont, stb.), mert könnyen széttörik. Rátét markolat nélkül viszont sok dobókés markolata kényelmetlen (hiszen csak egy penge), szükség esetén valamilyen strapabíró anyaggal pótolható (parakord, bőr, szigetelőszalag, stb.). Gondosan meg kell választani a kés komplett alapformáját, a markolat formáját, létét/nem létét/módosíthatóságát, a penge formáját, a hegy kialakítását, él létét/nem létét, stb. A kés anyaga is fontos, mert a népszerű rozsdamentes anyagok sajnos könnyen törnek. A kés legyen inkább közepesen kemény, de nagyon szívós anyagból, hogy bírja a strapát. A penge vastagsága legyen a kés méretéhez igazítottan arányos. És végül, de nem utolsó sorban, itt az ár kérdése. Ez is jórészt rajtunk múlik. Saját kezűleg, nagyon olcsón is készíthető ugyanis jó dobókés, és boltban, extra drágán is vásárolható bóvli. Nézzük meg tehát egy kicsit részletesebben is, hogy mit érdemes megvenni, és mit nem! Azt már elöljáróban is leszögezhetjük, hogy zsebkések, bicskák, rugós kések, pillangó kések, svájci bicskák és hasonló eszközök dobókésnek alkalmatlanok! (Gyakorlás céljára legalábbis nem ajánlhatók, mert amíg az a valószínűbb, hogy a kés félremegy, leesik, egyszóval a dobás nem sikerül, addig nagyon sok zsebkést tönkreteszünk, míg a kívánt célt elérjük. Ha már jól megy a dobás, akkor végszükség esetén nem fix pengés kések is használhatók természetesen dobásra, mint ahogy szinte minden egyéb kés is.)
A kés hossza
A dobókés hatékony és biztonságos használata megköveteli egy bizonyos minimális késhossz meglétét. Ennek biztosítása érdekében a különféle késdobáló klubok és egyesületek saját szabályzataikban megszabnak egy határt, amelynél rövidebb kések az általuk rendezett versenyeken nem használhatók. Hasonló okokból néha maximális határ is van. Ez az egyes klubok versenyszabályzatában megtalálható. A kés hosszát természetesen nem csak bürokratikus passzusok szabályozzák, hanem nagyon is gyakorlati érvek szólnak mellette. A túlságosan rövid kés ugyanis nem lehet egyszerre kiegyensúlyozott és megfelelő súlyú is. A minimális súly eléréséhez megfelelő arányok mellett szükség van bizonyos minimális hosszra. Márpedig a minimális súlyt el nem érő kések nem repülnek stabilan, nem állnak bele megbízhatóan a célba, gyakran és könnyen eltérülnek, lepattannak, egyszóval veszélyesek.
Az érvényes európai szabályzat
szerint a minimális hossz pillanatnyilag
Első körben tehát mindenképpen zárjunk ki a lehetséges dobókéseink közül minden olyant, ami rövidebb 230 mm-nél. (Ezzel máris kiesik a magyar piacon kapható „dobókések” java!) A maradék közül egyrészt a következő szempontok, másrészt egyéni céljaink szerint válogassunk tovább. (Ha valóban magas szintre törekszünk, kezdetben gyakorolni ugyan jó lesz a min. 230 mm-es kés, de jól tesszük, ha igyekszünk inkább a min. 305 mm-es határt meghaladó, de a max. 406 mm-es határt el nem érő hosszúságú kést találni.)
A kés hosszát megadhatják a
gyártók mm-ben vagy hüvelykben is. Az átszámítás egyszerű:
A kés súlya
A kés hossza csak egy a fontos
tulajdonságok közül. Hiába van ugyanis egy megfelelő hosszúságú késünk, ha az
nagyon vékony és/vagy nagyon keskeny pengével rendelkezik, akkor egyben
túlságosan könnyű is lesz a hosszához képest. Ez természetesen nagyon lerontja
az egyensúlyát, ami ellenőrizhetetlenné és így egyben veszélyessé is teszi a
kést magát. A minimális súlyt a már említett minimális hossz erősen
behatárolja. Ahhoz tehát, hogy egy kés egyszerre lehessen megfelelő hosszúságú
és egyben jól kiegyensúlyozott is, a késnek legalább
Általános szabályként elmondható,
hogy a kés grammban kifejezett súlya lehetőleg ne legyen kisebb, mint a kés
mm-ben kifejezett hossza, vagyis például egy 300 mm-es kés lehetőleg
semmiképpen ne legyen 300 grammnál könnyebb. Ideális aránynak a hüvelykenkénti
minimum egy unciás súly tekinthető. (
Ha valamiért a fenti szabályoktól
mégis el kell térni, akkor a kés súlya inkább a kívánatosnál több legyen,
semmint kevesebb! És minél távolabbról tervezünk célba találni, annál kívánatosabb
a nagyobb súly! (A komoly profi kések súlya nemritkán meghaladja akár a 20
unciát is, ami bizony
A kés súlyelosztása
Ha úgy érezzük, megtaláltuk a megfelelő hosszúságú és súlyú kést, vizsgáljuk meg a súlyelosztását. Ez alapvetően nem jelent mást, mint hogy első körben megkeressük a kés hosszirányú súlypontját, vagyis azt a pontot, amelyen feltámasztva, a kés nem billen el sem a hegye, sem pedig a markolat felé. Ehhez fektessük a kést lapjával a kinyújtott mutatóujjunkra, majd addig igazítsuk ide-oda, amíg az vízszintesen meg nem áll rajta. (Pontosabb értéket kapunk, ha az alátámasztást egy vonalzó élével vagy hasonló tárggyal oldjuk meg.) Jelöljük meg ezt a pontot a késen, majd vessük össze azt a kés hosszának felét jelölő ponttal. Három eset adódhat. 1.) A súlypont valahol a kés hosszának közepe és a hegy között található. 2.) A súlypont valahol a kés hosszának közepe és a markolat vége között található. 3.) A súlypont pontosan egybeesik a kés hosszának közepével. A hosszirányú súlypontnak a kés hosszának felezőpontjához viszonyított helyzete elsősorban azt határozza meg, hogy a kés milyen fogásokkal dobható a legkönnyebben és legeredményesebben. Egy nem kiegyensúlyozott kés általában mindig a könnyebbik végénél fogva dobható a legjobban. (Azaz az orrnehéz kések a markolatuknál fogva, a farnehéz kések pedig a pengéjüknél fogva.) Egy kiegyensúlyozott kés egyformán jól dobható mindegyik fogással.
A súlypont helyzete szerencsés esetekben utólag is módosítható némileg. Ilyenkor mindig a súlyponti oldal könnyítésére és az azzal ellentétes oldal nehezítésére kell törekedni. Ha például a fenti legfelső késnél a markolatra valamilyen nehéz anyagból készült rátétet tekerünk/erősítünk, az máris sokat segíthet a helyzeten. Ha még ez sem elég, megfontolhatjuk, hogy lyukat vagy lyukakat fúrunk a pengébe, a hegy közelébe és/vagy leköszörülünk egy kicsit a penge „hasából”. A középső kés esetében a súlypont ideális helyzetbe hozásához elegendő leszerelni a rátét markolatot. Ideális súlypontú késeket lehetőleg ne módosítsunk, a többit is csak akkor, ha elkerülhetetlen. Módosításnál részesítsük előnyben a visszacsinálható módosításokat (betekerés, bevonás) a véglegesekkel szemben (ráhegesztés, fúrás, köszörülés).
Tudnunk kell azt is, hogy a
késnek nem feltétlenül kell ideális súlyponttal rendelkeznie, ez csak a dobások
fogásváltását könnyíti meg és kiszámíthatóbbá teszi a dobásokat különböző
távolságokból is. Ha azonban valaki például kizárólag markolatfogásokkal
szeretne dobni, annak nyugodt szívvel ajánlható az enyhén orrnehéz kés
használata is. Megszokás kérdése az egész. (Vannak azonban olyan versenyek is,
többek között Amerikában, ahol kötelező mind markolat-, mind pedig
pengefogással is dobni, mégpedig ugyanazzal a késsel! Az erre történő
felkészülés pedig legjobban a kiegyensúlyozott késekkel oldható meg.) Lehetőleg
kerüljük az extrém módon kiegyensúlyozatlan kések használatát, amelyeknél a
súlypont a középponthoz képest a kés hosszának 10%-ánál nagyobb mértékben el
van tolódva bármelyik irányban. (Például egy 300 mm-es kés extrém módon
kiegyensúlyozatlan, ha a súlypontja nem a hegytől (vagy a markolat végétől)
számított 120-
Ha a hosszirányú súlypont rendben van, vessünk egy pillantást a keresztirányú súlypontra is!
Léteznek beépített súlykiegyenlítővel felszerelt kések is, amelyeknél egy vagy több (általában rézből készült) kis súly tetszés szerinti eltolásának segítségével állítható a kés hosszirányú súlypontja. Praktikusnak tűnnek, ám használatuk nem javasolt, mert egyrészt rettentően sérülékenyek, másrészt egyes versenyeken az egy-egy szám közbeni késcsere (és ide számít a súlypontállítás is!) nem megengedett. Léteznek ugyan jól kiegyensúlyozott állítható súlypontú kések is, ám ezeknél is az javasolható, hogy egyszer s mindenkorra vegyük le róluk az állítósúly(oka)t és ez(ek) nélkül használjuk a késeket.
Állítható súlypontú kések.